Recessziós félelmek a nagyvállalatok körében

A cégek várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll, a makrogazdasági kilátások azonban számottevően romlottak. Rövidtávon a cégek közel fele gazdasági visszaeséssel számol, és komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel és a közterhek emelkedésével kapcsolatban is. Saját cégük kilátásait illetően csekély mértékű javulásra számítanak, ami elsősorban a magasabb árbevétel-várakozásoknak és a létszámbővítési szándéknak köszönhető.

A pénzügyi várakozások mellett a foglalkoztatottsági szándékban figyelhető meg számottevő változás: harmadik negyedéve növekszik a munkaerő-kereslet, ezzel a teljes nagyvállalati szektorban 1,7 százalékos létszámbővítés várható a következő egy évben, szemben az előző negyedévi 0,8 százalékkal. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy nehezen találnak megfelelő alkalmazottak a vállalatok, tehát növekvő munkaerőhiánnyal küzdenek.

Erősödő recessziós félelmek

A vállalatok makrogazdasági várakozásai három negyedévnyi javulás után erőteljesen, -13 pontról -17 pontra csökkentek. Ennek oka egyrészt, hogy eltűnt az előző negyedévben tapasztalt hurráoptimizmus a gazdaság következő 3 éven belüli alakulásával kapcsolatban: 65 százalékról 39 százalékra csökkent a gazdaság helyzetében javulást  feltételezők aránya, és újra azok vannak többségben, akik szerint nem lesz változás (43 százalék). A gazdaság következő egy évi alakulásával kapcsolatban viszont még mindig azok vannak nagyobb arányban, akik a gazdasági helyzet mérséklődésére számítanak (46 százalék), miközben javulást ennél jóval kevesebben feltételeznek (28 százalék).

Komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel kapcsolatban is. Jelenleg 10-ből 8 vállalat forintgyengüléssel kalkulál, ami az index történetében a második legmagasabb arány. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők a felméréskor jellemző 368,9-391,6 közötti EUR/HUF árfolyamnál is gyengébb forintra számítanak, ami a cégek 60 százaléka szerint rontani fog a helyzetén.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo