Pozsony betett nekünk?

Nem csupán a spekuláció "gondoskodott" a forinterősödésről, hanem Pozsony is hatni tudott a magyar, a cseh és a lengyel árfolyamra.

"Hatásos" döntést hozott Pozsony, történt volt, hogy a szlovák korona árfolyamsávját az erős irányba eltolta. Ennek meg is lett az eredménye, mégpedig nem csupán Szlovákiában figyelték felemás érzésekkel a 8,5 százalékos módosítást. A pozsonyi jegybank mindenesetre elégedett volt saját intézkedésével, mivel a megelőző időkben szükségesnek bizonyult intervenciókat ezúttal elkerülhetőnek tartja, nem is ok nélkül. Amellett verbális beavatkozásra is vállalkozott, közöve, hogy ha ismét túlzott erősödést tapasztal, akkor nem fog habozni és ismét lép.

Az elmúlt pár napban Budapesten semmi ilyesmivel nem kellett foglalkozni, elvégre az ünnepek miatt a piacok zárva voltak. Ám a hétfői nyitás pillanatain már látszottak mind az északi szomszédságban történtek, mind azok a várakozások, amelyek az amerikai e heti eseményekkel függhetnek össze. "Odaát" mindenesetre éppen a mi ünnepeinkkel azonos időben okafogyottá vált a visszafogott magatartás, a makrogazdasági adatokból ugyanis nem következett egy recessziós időszak esetleges veszélye, s vélni lehetett, hogy a napokban esedékes Fed-döntés nem nyúl hozzá a kamathoz. "Ideát", pontosabban Kelet-Európában erősödött a lengyel és a cseh valuta.  Ezt az "eseményt" is visszavezetik az elemzők a szlovák korona árfolyamsávjának eltolására, de a magyar forint erősödését másmilyen indíttatású spekulációkkal is összefüggésbe hozzák. Az árfolyamsáv mértékének megváltoztatása, netán megszűntetése folyamatos téma a hazai "hírpiacon", függetlenül attól, hogy valamennyi hivatalos és autentikus véleményformáló az ellenkezőjéről nyilatkozott. Legutóbb Bokros Lajos ex-pénzügyminiszter a Piac és Profitban érvelt, megállapítva, nem jó, hogy erősödik a forint, mert semmilyen makrogazdasági, fundamentális alapja nincs. Amit tapasztalni lehet, az szín tiszta spekuláció. Arra való spekuláció, hogy vagy megszüntetik, vagy elmozdítják az árfolyamsávot. Én erről nem kezdtem volna semmilyen vitát, mert szerintem értelmetlen ilyesmit felvetni. Hiszen az eddigi plusz-mínusz 15 százalékos árfolyamsáv sem volt abban az értelemben effektív árfolyamsáv, hogy akár csak egyszer is interveniálni kellett volna azért, mert a forint elérte valamelyik szélét. Ha azonban elkezdenek egy ilyen döntésről - az árfolyamsáv megszűntetéséről - beszélni, akkor a piac értelemszerűen hozzálát tesztelni. Ezért erősödött az elmúlt hetekben a forint.

Ami viszont már tény, az a hétfő reggeli kereskedés számokban mért eredménye, a forint 2 százalékkal erősödött, a korona pedig 3 százalékkal.  Már a délelőtt folyamán 244,5-246,5 forint/eurós sávban gondolkodtak a kereskedők. A mérsékeltebb elemzők szerint az elkövetkezendő napokban a 247-250 forintos kurzus bizonyul reálisnak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo