Már nem csak terítenek a kajak-kenunak a szponzorok asztalánál, hanem a fő helyek egyikére ültetnek bennünket - sűríthető egyetlen állításba dr. Baráth Etelének, a sportág szövetségi elnökének "pénzügyi" helyzetértékelése. Ennek a csodálatos vízi sportnak tehát nem kell forintokért lapátolnia. Ők lennének a kivételek? S ha igen, akkor az államnak dolga-e a megoldások keresése? A válasz látszólag egyszerű: évről évre fontos része a büdzsének a sport támogatása. Elbert Gábor sport-szakállamtitkártól pedig azt is megtudtuk, a kiigazításokkal terhelt költségvetés sem nyirbálta meg az állami forrásokat.

Amivel a rendszerváltás óta tartozik a sport saját magának, az egy olyan szűrőrendszer, amilyennel meghatározható a sportágak valós társadalmi helye - érvel a sportért felelős szakállamtitkár. -Érdemes egymás mellé állítani a két példát, azt, hogy az öttusa az egyik legnagyobb értékkel bíró sportágunk, miközben körülbelül egy tucatnyi öttusázóval rendelkezünk, illetve a magyar gondolkodás nem jegyzi a versenytáncot, pedig van világbajnok párunk és néhány tízezren versenytáncosunk is...

A szakállamtitkár szerint egyformán figyelembe kell venni az eredményességet és a "megmozgatott" emberek számát. A sem egyik, sem másik alapértékkel nem rendelkező sportágak esetében egyszerű az állam szerepvállalása. De már messze nem az, ha a hat öttusázó közül kettő aranyat hoz haza az olimpiáról. Akkor sem fordíthat hátat az állam, ha nincsenek világbajnoki esélyeink például a kosárlabdában, de a közvélemény mégis e sportág alapján képes azonosítani hazai városokat. Az állam előtt sem kétséges, vannak ágak, amelyekbe be kell fektetnie annak ellenére is, hogy gazdasági haszon nem keletkezik. Míg a teniszbe jól invesztáló állam is, magánszektor is idővel profitra tesz szert.

A sport és a pénz kapcsolatának egyenes összefüggése a mai világban nem is kérdőjeleződik meg, inkább a támogatások mértéke és elosztása kelthet vitát. De még a fiskális politika képviselői is inkább zöld utat adnak, s eltekintenek a megszorításoktól.

Az állam és a magánszféra úgy is egymásra talált, hogy a sportban is elindultak PPP-programok, uszodák, sportcsarnokok épülnek fel és működnek e konstrukcióban. Az sem ritka, hogy megjelenik valamely sporttevékenység szerény összegű támogatójaként az állam azzal, hogy részvétele vonzani képes az üzleti körök pénzét is. A szakállamtitkár azonban negatív előjelű pénzügyi kapcsolatot is elismer: egy törvény miatt komoly bevételektől eshet el a sport. Talmácsi Gábor például nem nyilatkozhat magyar tévécsatornáknak az úgynevezett szponzorfal előtt, mert azt - ellentétben a nemzetközi gyakorlattal - a hazai jogszabály egyszerűen tiltja. A pénzcsapot elzáró médiatörvény kétharmados, így megváltoztatása több is lenne, mint sportbravúr.

Kapcsolatok üzleti értéke

A politika egyelőre nem képes a sportbravúrra, az üzleti élet azonban annál inkább. Az ötkarikás játékokon is jegyzett vitorlázásnak a magyar gazdasági életben jól hangzó nevek alkotják a színe-javát, s e sportág szövetségében sem véletlenül találjuk meg Sugár Andrást, Straub Eleket vagy éppen azt a Wossala Györgyöt, aki nem csupán szállodatulajdonosként örvend nagy tiszteletnek, hanem versenyzőként is: rendre nyeri a bajnokságokat.

Nálunk nagyjából kölcsönös érdekek mentén szövődnek a szponzori kapcsolatok, mivel a sportág reklámhordozó képességének kihasználása olyan ár-érték arányú megjelenést biztosít támogatóinknak, melynek igénybevétele mindkét fél részére gyümölcsöző - magyarázza a jó üzleti széljárás mibenlétét Wossala György. Mi is tudjuk, hogy a sport egészségmegőrző és rehabilitációs hatása, valamint "országimázs-erősítő" jellege miatt akár nemzeti ügy is lehetne, de sajnos, ezen a területen még nagyon sok a tennivaló, így a jelenlegi támogatási környezet adta lehetőségeket elsősorban üzleti alapon próbáljuk kiaknázni.

Versenyeinken több ezer sportoló áll rajthoz, egy Mol-, SAP-, T-System-, Audi- vagy akár Ramada Nagydíj, a Kékszalag verseny igen jelentős tömegeket ér el a különböző médiumokon keresztül. Szponzoraink pedig olyan reklámfelületekhez juthatnak, melyekért más konstrukcióban lényegesen többet kellene fizetniük. Nem elhanyagolható a sportágakon belül az egyes szponzorok, a versenyzők és egyéb támogatók között kialakuló kapcsolatok üzleti értéke sem. Ennek a szép sportágnak valamely termékkel vagy tevékenységgel történő párosítása nagymértékben fokozza az eladhatóságot, így számos nemzetközi nagyvállalat alapfilozófiájának részét is képezzük.

Társadalmi (fő)szerep

Wossala György ezúttal inkább a kedvezményezettek nézőpontját fogalmazta meg. Az "aki adja a támogatást" oldal érvei vajon mennyire szólnak a "jó állampolgár" vállalati magatartásról? Például a nemzetközi nagyvállalat, amelynek fő tulajdonosa a nálunk megkeresett profitból nem a saját hazája sportját támogatja, hanem a magyar olimpikonokat segíti - ugyan miért?

Nem megengedi, hanem megköveteli a Danubius Hotels Nyrt.-től ezt a magatartást - összegzi a londoni főtulajdonos és a magyar sport viszonyát dr. Deák Imre vezérigazgató, akit annak apropóján is kérdeztünk, hogy a szállodavállalat már 15 éve arany fokozatú támogatója az olimpiai mozgalomnak. - Az üzenetünk pedig: jó dolog, ha gazdálkodószervezetek szerepet vállalnak a sportélet feltételeinek a megteremtésében.#page#

A "kezdetek" is erről szóltak a Danubiusnál: először "csak" a korszerű, jól felszerelt gyógy-egészségügyi egységeikben tették lehetővé az olimpikonok regenerálódását, felkészülését. Azóta növekedett a cég maga és a támogatás mértéke s a cég hite, hogy ezen keresztül válhat elfogadottá egy vállalat a társadalomban. A Danubius, az egészségturizmus részvénytársasága újabb csatornát nyitott meg, az idén már nem csupán az olimpiai mozgalom, hanem egy sportszövetség, az úszószövetség is maga mögött tudhatja a támogatását. A Londonban élő Sir Bernard Schreiernek, a Danubius elnökének és főtulajdonosának alapelve, hogy ha jól megy a vállalatainak, akkor növelendő azok társadalmi szerepvállalása, s nem mér más mércével Angliában, mint nálunk.

Attól persze nem lesz több vendége egy szállodavállalatnak, hogy tudják a cégről: támogatja az olimpiát, karitatív célokra fordít pénzt, vagy éppen besegít egy fesztivál finanszírozásába - válaszolja Deák Imre azon felvetésünkre, hogy a támogatásokhoz alanyi jogon hozzászokott, főleg amerikai üzletember talán szívesebben vesz ki ott szobát, ahol hozzá hasonlóan cselekszik a hotelt működtető vállalkozás. Sőt, itt, a Danubius központjában mi is azt várjuk el a térség több régiójában működő szállodáinktól, hogy a helyi közösségekbe épüljenek be, ha tetszik, ott legyenek "jó polgárok".

Támogató a dobogón

Az persze nem baj, ha hoz is valamit a szponzor konyhájára a sport. Úgy, mint a kajak-kenu, amelyről a kevéssé tájékozott közvélemény még mindig azt hiszi, hogy egyike az olimpia és a show business kegyvesztettjeinek.

A szponzoraink többek is, mint szponzorok, mivel reklám- és értékorientált támogatók, akik egyre többen vannak - reflektál az idejétmúlt sztereotípiára a kajakozók és kenusok szövetségének az elnöke, dr. Baráth Etele. Már egy ideje kötelesek vagyunk beszámolni arról, hogy az általunk "hordozott" reklámnak mennyi is az aktuális értéke, s az hogyan viszonyul más reklámhordozókhoz. A Molnak például a tévében feladott direkt reklámnál kétszer, háromszor jobban térül meg az, ha sportolóink, versenyeink révén jelenik meg a hirdetése.

"Beszédes" a kajak-kenu és az üzleti szféra kapcsolata, igaz, Kovács Katalinék minden fontos érmet belapátolnak a világversenyeken, s egyáltalán nem rossz támogatóikként felállni a dobogóra a cégeknek sem. Ma már előre szabályozott módon, a szövetség létrehozta házi reklámtörvény szerint méretik meg minden tenyérnyi reklámfelület sportolón, hajón, evezőn. S már arra is előírások vonatkoznak, hogy világversenyek előtt és után miként "tulajdonolják" a szponzorok a versenyzőket, s megint más paragrafusok vonatkoznak a szövetségi vagy éppen a versenytámogatási szisztémára.

A költségvetés nem vonult ki

Baráth Etele tényként könyveli el, hogy a költségvetés nem vonult ki az olimpiai felkészülés időszakában sem a sport támogatásából, de az is tény, hogy a gazdaság egészét érintő megszorítások a vállalati jövedelmeket számottevő mértékben csökkentették. Olyan hagyományos szponzorok, mint a gyógyszergyárak, termékeik árait nem alakíthatták úgy, mint korábban, s bár a lakosság számára ez nem közömbös, a sportolók jóval kisebb nyereségekből jóval kisebb támogatásokhoz jutottak.

A kajak-kenu számít az állam legjobban támogatott sportágának - utal a "közfinanszírozásra" és arra is Baráth Etele, hogy a hobbiszerűen vízre szállókkal, túrázókkal, az egyesületekben szeniorokként szerepet vállalókkal százezernyien jelentik a nagycsaládot. - Az a pénz, amely a sportág egészét segíti, elérte az évi kétmilliárdot, mely körülbelül 25-25 százalékban érkezik az államtól, a szülőktől, az önkormányzatoktól és persze a szponzoroktól.

Azaz "helyben" is nagyon sok pénz keletkezik, a családok, a helyhatóságok és a helyi vállalkozások legalább olyan szponzorai a most már közszeretetnek örvendő kajak-kenunak, mint az ország legnagyobb vállalatai. De a sok is kevés ahhoz képest, amit a show business lenne képes hozni.Végre áttörtük a falat, az előző szegedi világbajnoksággal - hivatkozik személyes "csatájára" a szövetség elnöke. Az atlétikától kölcsönzött ötlettel, a versenyzőt szemből, oldalról, felülről követő kamerákkal el lehetett érni a különleges élményt jelentő tévéközvetítést. Az eredmény: a világbajnokság nézettségét hazánkban csak a Forma-1 előzte meg.

"Megvették" - a kajak-kenu képviselői mindenképpen - a túlélés esélyeit, s végre nem kell külön versenyt futniuk a pénzért. Ha meg még az olimpia is összejön nekik, akkor bizonyosan megőrzik pozícióikat az üzleti élet képviselőinél is, s ez a fegyvertény önmagában is felér egy győzelemmel.

A cikk megjelent a Piac&Profit júniusi számában.