Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás

A paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására tervezett fenékküszöb gyors megoldást jelenthet az alacsony vízállás problémájára, ugyanakkor a részletes tervek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez hogyan oldja meg a Duna medrének évtizedek óta tartó mélyülését – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország szakértője. 

A szakértő hangsúlyozta, hogy a fenékküszöb pontos műszaki kialakításáról, anyagáról és módosíthatóságáról a WWF-nek jelenleg nem áll rendelkezésére elegendő információ.

Emlékeztetett, hogy Magyarországon már volt példa hasonló műszaki megoldásokra kisebb folyókon, elsősorban a Rábán és a Szigetköz egyes részein, de ezek mérete és műszaki felépítése nem hasonlítható a mostani tervekhez. A rövid távú vészmegoldásként felmerült uszályok elsüllyesztésével kapcsolatban elmondta: ilyen megoldással korábban Magyarországon nem találkoztak, ezért annak konkrét kockázatait nem tudja megítélni.

Gruber Tamás úgy vélte, hogy a mostani beruházás mellett mielőbb el kellene kezdeni azokat az egyeztetéseket, amelyek a folyómeder mélyülésének okait és az azzal összefüggő vízgazdálkodási problémákat hosszú távon kezelik.

A szakértő végül arra figyelmeztetett, hogy a fenékküszöb megépítése nem jelenti azt, hogy megszűnik a jelenlegi vízhiányos helyzet, és hogy hátra lehet dőlni. A következő hónapokban is szükség lesz az energia és a víz takarékos használatára.

(MTI) 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo