Örülhetnek az átvert fogyasztók - könnyebben kaphatják vissza a pénzüket

A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést.

A Gazdasági Versenyhivatal 2018-ban állapította meg, hogy két vállalkozás – az Exch-Immo Kft. és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft. – megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogaik eladásáról szóló ajánlataikkal. A GVH együttesen mintegy 41 millió forintos bírságot szabott ki a cégekre, az érintett fogyasztók magánjogi kárainak enyhítésére viszont – hatáskör híján – nem volt közvetlen lehetőségre. Mivel azonban a jogsértés a fogyasztók széles körét érintette, a nemzeti versenyhatóság közérdekű keresettel élt a bíróságnál, kérve a jogsértés megállapítását valamennyi érintettre (vagyis a perben nem álló, de érdekelt fogyasztókra is) kiterjedő hatállyal.

Fővárosi Törvényszék jogerős döntésében helyt adott a versenyhatóság közérdekű keresetének, így valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a két vállalkozás jogsértő magatartást tanúsított. A bíróság döntése minden olyan fogyasztót érint, aki üdülési jogának értékesítése céljából szerződéses viszonyba került a cégek valamelyikével a jogsértés időtartama alatt. Az ügyfelek mostantól egyszerűen érvényesíthetik polgári perben a vállalkozásokkal szembeni kárigényüket: a döntés alapján a jogsértés ténye ugyanis immár bizonyítottnak tekintendő, így az érintett fogyasztóknak a bírósági eljárások során elég csupán bemutatniuk a cégekkel kötött szerződésüket. A sérelmet szenvedett ügyfelek így a GVH közérdekű keresetének köszönhetően könnyebben, gyorsabban és nagyobb sikerrel érvényesíthetik jogaikat a két vállalkozással szemben.

Így vernek át az üdülési jogos csalók

Az üdülési jogokkal kapcsolatos megtévesztések azonos sémára épülnek: a cégek személyes egyeztetésekre csalogatják be a fogyasztókat azzal kecsegtetve, hogy segítséget kapnak meglévő üdülési joguk értékesítésében. Az egyeztetésen a cégek elhitetik, hogy a sikeres értékesítés érdekében szükséges a már meglévő üdülési jog bővítése, vagy újabb üdülési jog vásárlása. Ezt követően azonban az ügyfelek nem kapnak valós segítséget üdülési joguk továbbértékesítésében, így az eredetinél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. A GVH korábban már felhívta az üdülési joggal rendelkezők figyelmét a jogsértő módszerekre és az utóbbi időben érkező jelzések alapján továbbra is óvatosságra int minden érintett fogyasztót.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo