A demagógok világnézete szerint az ukrán-orosz háború mögött kizárólag az Egyesült Államok ördögi cselszövése áll, amelynek kottája alapján el akarták foglalni Ukrajnát. Holott egész másról van szó.
Az Egyesült Államok szándékainál még az ukrán nacionalizmusnak és a régió gazdasági érdekeinek is nagyobb a jelentősége a térség konfliktusaiban. Erre jó példa 2013 novembere, amikor tüntetések kezdődtek Kijev főterén, a Majdanon, mert az euro-atlanti integrációtól, konkrétan az EU társulási szerződéstől az oroszbarát elnök, Janukovics visszalépett, miután szerinte kedvezőbb ajánlatot kapott Putyintól. A tüntetés 2014. február közepén véres összecsapásokká fajult. A vége egy egyezmény lett, melyet 2014. február 21-én írtak alá. A megállapodást mind az oroszbarát Janukovics, mind az ellenzéki vezetők, és mindhárom részt vevő EU-s külügyminiszter aláírta. Egyedül a szintén jelen lévő moszkvai küldött nem szignózta és március 18-án az orosz katonaság egy lövés nélkül elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Az orosz-ukrán háború igazából már ekkor kitört, csak akkor még mindenki abban bízott, hogy a folyamatot vissza lehet fordítani. Ha valaki most jól figyelt, akkor észrevehette, ebben az időben, a konfliktus születésekor az Egyesült Államok még sehol nem volt.
Az ukrán-orosz háború tanulságai azért lehetnek fontosak számunkra, mert Magyarország gazdasági értelemben ugyanezekkel a gondokkal küzd évtizedek óta. El tudunk-e szakadni a félgyarmati múlttól? Bogár László közgazdász mesélte egyszer, már Kádár János Országos Tervhivatalában (OT) készítettek egy olyan dossziét, amely arról szólt, hogy mikor érjük el egyszer a nyugati színvonalat. Ezt évenként egyszer varázskönyvként elővették, leporolták, majd visszatették a fiókba. Ehelyett a nagy összeomlások és a kicsiny élénkülések korszakait éljük évtizedek óta, ahogy Zsiday Viktor befektetési szakember 2018-ban, 8 éves Orbán kormányzás után megfogalmazta.