Orbán Viktor félázsiai posványt épít?

Az ukrán-orosz háborúnak a megjelent demagógiákkal szemben, egyik legfontosabb oka volt, hogy Ukrajna megpróbált kitörni félgyarmati státuszából. Át akarta venni például a nyugati szabványokat, mind a vasúti közlekedésben, mind az energiaiparban.

A demagógok világnézete szerint az ukrán-orosz háború mögött kizárólag az Egyesült Államok ördögi cselszövése áll, amelynek kottája alapján el akarták foglalni Ukrajnát. Holott egész másról van szó.

Mi az igazi tét? (Fotó: Depositphotos)
Mi az igazi tét? (Fotó: Depositphotos)

Az Egyesült Államok szándékainál még az ukrán nacionalizmusnak és a régió gazdasági érdekeinek is nagyobb a jelentősége a térség konfliktusaiban. Erre jó példa 2013 novembere, amikor tüntetések kezdődtek Kijev főterén, a Majdanon, mert az euro-atlanti integrációtól, konkrétan az EU társulási szerződéstől az oroszbarát elnök, Janukovics visszalépett, miután szerinte kedvezőbb ajánlatot kapott Putyintól. A tüntetés 2014. február közepén véres összecsapásokká fajult. A vége egy egyezmény lett, melyet 2014. február 21-én írtak alá. A megállapodást mind az oroszbarát Janukovics, mind az ellenzéki vezetők, és mindhárom részt vevő EU-s külügyminiszter aláírta. Egyedül a szintén jelen lévő moszkvai küldött nem szignózta és március 18-án az orosz katonaság egy lövés nélkül elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Az orosz-ukrán háború igazából már ekkor kitört, csak akkor még mindenki abban bízott, hogy a folyamatot vissza lehet fordítani. Ha valaki most jól figyelt, akkor észrevehette, ebben az időben, a konfliktus születésekor az Egyesült Államok még sehol nem volt.

Az ukrán-orosz háború tanulságai azért lehetnek fontosak számunkra, mert Magyarország gazdasági értelemben ugyanezekkel a gondokkal küzd évtizedek óta. El tudunk-e szakadni a félgyarmati múlttól? Bogár László közgazdász mesélte egyszer, már Kádár János Országos Tervhivatalában (OT) készítettek egy olyan dossziét, amely arról szólt, hogy mikor érjük el egyszer a nyugati színvonalat. Ezt évenként egyszer varázskönyvként elővették, leporolták, majd visszatették a fiókba. Ehelyett a nagy összeomlások és a kicsiny élénkülések korszakait éljük évtizedek óta, ahogy Zsiday Viktor befektetési szakember 2018-ban, 8 éves Orbán kormányzás után megfogalmazta.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo