... Lehet akár háromszáz is azon építőcégeknek a száma, amelyek Németországban végzett munkájukért kétszer fizetnek iparűzési adót, ott ahol dolgoznak, s itthon is. Újabban pedig az önkormányzatok akár 5 évnyi időre visszamenőleg is beszedni készülnek a pénzt – jó étvággyal elfogyasztva az aranytojás tojó tyúkot.A csatlakozás előtti időkből eredeztethetők, az európai uniós belépésünk után hatnak igazán azok az adóügyi szabályozások, amelyek ügyintézési hiányosságokra, értelmezési differenciákra engednek következtetni. Ám napnál világosabb, hogy mi a végeredmény: mélyebben nyúlnak a zsebükbe a cégek, s akár ezáltal, akár az irreális versenyfeltételek miatt veszteségeket könyvelnek el.

A Laki Épületszobrász Részvénytársaság például hosszú hónapokkal ezelőtt megnyitotta a termékeit forgalmazó bécsi kereskedését. Azóta azonban kiderült, mind több akadály nehezíti a cég üzleti lehetőségeit. Pontosabban egy szabályozási anomália, de az nagyon. Laki Péter, a vállalkozás tulajdonosa a Piac és Profitnak elmondta, a jogi előírás az EU-s Magyarországra vonatkozóan is az, hogy a társaságnál alkalmazott magyar szakemberek szakképzettségének dokumentumait hitelesíteni kell, s úgy bemutatni az osztrák hatóságoknak. Ez nem is lenne gond, hiszen a részvénytársaságnál dolgozók rendelkeznek végzettségük megfelelő okirataival. A szabály úgy szól, hogy a két ország között államközi szerződés alapján Magyarországon a kijelölt intézmény – szakhatóság – úgymond felül pecsételi a szakképzettség hivatalos dokumentumát. Laki Péter információi szerint azonban a magyar fél mindeddig semmiféle javaslatot nem tett arra, hogy melyik államigazgatási szerv az, amelyiket a pecsételési joggal felruházza.

A magyar vállalkozás ausztriai egysége nem egyébért, mint azért jött létre, hogy az uniós körülmények között nagyobb piacon végezhesse számottevő keresletnek örvendő szolgáltatását. Ügyvezetőt, cégvezetőt már foglalkoztatnak is Bécsben, de – a részvénytársaság tulajdonosa szerint – csak azt nem tudják elvégezni, amiért egyáltalán értelme volt a szomszédos országban is befektetni. A nagyobb hozzáadott értéket jelentő szolgáltatást – szakembereik ki nem küldhetősége miatt – nem végezhetik el. Ugyanis az igényes kézműves munkát, a Laki cégnél készült termékek helyszíni szerelését, nincs, aki elvégezze. A bécsi lakosság pedig élne is a lehetőséggel, hajlandó megfizetni nem csupán a „csupasz” terméket, hanem a szakemberek végezte kézműves munkát is. De hiányzik az a bizonyos pecsét, amelynek eleddig nincs gazdája Magyarországon. Laki Péter – és a nevében eljáró ügyvéd - természetesen nem ült eddig sem tétlenül, igyekezett nyomára járni több minisztériumban, a Miniszterelnöki Hivatalnál, a kamaránál annak, hogy az államigazgatás miért akadályozza a magyar munkavállalók ausztriai alkalmazását. Nem járt eredménnyel. Hogy pontosak legyünk, eddig csak a növekvő veszteséget – divatosabb fogalommal: az elmaradt hasznot – könyvelhette el: töredéknyi forgalmat bonyolít le a bécsi részleg, mint amennyire lehetősége lenne. Megjegyezzük, a kisebb bevétel, a mérsékeltebb nyereség azt is jelenti, hogy a Laki Rt. jóval szerényebb adót fizet be a büdzsének.

Meglehet, a költségvetés egyenlege nem szenved hiányt, hiszen amennyit elveszít az épületszobrász társaságon, annyit megkeres más építőipari vállalatokon, tételesen azokon, amelyek például Németországban ugyanúgy fizetnek iparűzési adót, mint Magyarországon - egy azon tevékenységért. De mielőtt a történések részleteit taglalnánk, érdemes egy szakmai érvelést papírra vetni. A Pénzügyminisztérium kategorikusan leszögezi: az iparűzési adó nem jövedelemadó, nem vagyonadó és nem hozadéki adó. Tartalma szerint az adóalap-megállapítási szabályokból következően, lényegileg a hozzáadott érték adója.

Miért fontos ez? Azért, mert hazánk, illetve nagyon sok más ország között hosszú ideje létezik a megállapodás a kettős adóztatást elkerüléséről. Márpedig ezek az egyezségek a jövedelemadót, a vagyonadót, a hozadéki adót szabályozzák olyaténképpen, hogy leróni rendszerint ott kell, ahol a tényleges munkát végzik. Németország és Magyarország viszonylatában például 1979-ben (!) született meg ez a szerződés.

Ezek után nem mondható teljesen természetesnek, hogy több építőipari vállalat, amelyik németországi kivitelezésekre is vállalkozik, telephelyeket tartanak fenn megbízóik környezetében, kénytelen az ott végzett munka után ott, s egyben idehaza is iparűzési adót fizetni. A fiskális tárca logikája úgy érvényesül vajon, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződésben nevesített adófajták között nincs benne az iparűzési, tehát teljesítsék azt itthon is a vállalatok? A németek mindenesetre világosan fogalmaznak, a náluk keletkező bevétel után dukál nekik a pénz, de ugyanannak a cégnek a magyarországi teljesítéseiért természetesen náluk nem kell adózni. Nagy Lajosné, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége gazdasági szakértője arra is felhívta a figyelmünket, hogy a hazai iparűzési adó adóalapját öt évben határozza meg a hatályos jogszabály, s újabban a honi önkormányzatok arra „utaznak”, hogy a területükön székhellyel rendelkező, de Németországban is – értelemszerűen ott adóköteles - építőipari munkát végző cégeket visszamenőleg is „megsarcolják” a kinti teljesítéseik alapján.

Könnyen lehet, hogy a fiskális tárca tehát több mint sajátosan értelmezi saját elveit. Pedig a rossz értelmezés, a nem megfelelő hazai jogszabály miatt akár teljesen tönkre is lehet tenni cégeket. Hiszen ha az önkormányzatok hozzálátnak behajtani évekre visszamenőleg is a külföldi teljesítés után is az iparűzési adót, számos vállalat egyszerűen ellehetetlenül, tönkre megy, s sem a németországi, sem a hazai munkája, bevétele után nem fizet többé adót, mert ő maga nem lesz a piacon. S hogy mi mennyi, azt a szövetség adataiból tudjuk: jelenleg 300-nál is több honi vállalat épít Németországban.