Nyaktörést receptre?

A várólista internetes közzététele január óta kórházi előírás - a törvényszegés a hozzá nem értésnek, vagy tudatos ellenállásnak köszönhető?

Szikora elnök üzent. Boldogan számolt be ezúttal is arról, hogy most már havonta küldik bevallásaikat a gazdálkodó szervezetek az interneten, nincs hiba egy szál sem.

Az adóhivatal elnöke ugyan nem mondta, de azért sejtjük, a hon kórházai - túl azon, hogy gyógyítással foglalatoskodnak - gazdálkodnak is: pénzzel, munkaerővel, munkabérrel, anyaggal, eszközzel. Éppen úgy, mint bármely vállalat, vállalkozás. Szikora elnök a minap nem azt mondta, hogy a kórházak kivételével most már havonta küldik bevallásaikat a gazdálkodó szervezetek az interneten. Nem tett kivételt, mert bizonyára nem is volt, a kórház is gazdálkodik, informatikai eszközeivel úgy bánik, mint egy hétköznapi vállalkozás. Hacsak nem történik valami, ami a Magyar Kórházszövetség elnökével azt nem mondatja el, hogy az intézmények zöme képtelen naponta frissíteni honlapját.

Vagyis a várólista, meg az előjegyzési lista nem akar csak úgy felkerülni az internetre, kiderül, hogy a kórház szellemi és technikai képességét rendesen meghaladja az adatok informatikai kezelése, tárolása, frissítése - de csak akkor, ha az egészségügy valamely aktuális reformprogramja megvalósításáról van szó. Júniust írunk, s a szabály - a várólista informatikai eszközökkel való összeállítása és a hálón való közzététele, frissítése - január óta előírás. Júniusban azt kénytelen közölni a miniszter, hogy a kórházak negyede ezt nem teszi - a kórházszövetségi elnök szavaival: az intézmények zöme képtelen a honlap naponta való frissítésére.

Ha Szikora elnök botlana bele abba a jelenségbe, hogy a kórházak nem juttatják el folyamatosan aktualizált adataikat az APEH-hez elektronikus módon, akkor kevesebb, mint 10 perc alatt kiverné a balhát: az egészségügy törvényt szeg. #page#

Pedig az egészségügy törvényt szeg, csak éppen azt, amelyik a várólista informatikai nyilvánosságát követeli meg. A miniszter pedig még kegyes is, ő csak a kórházak egynegyedéről értekezik, a szövetség elnöke pedig a zömről. Bár mindketten beszélhetnének arról is, hogy némi tudatosság is lehet a dologban, ha egyszer gond nélkül mennek az adóügyi nyilvántartások az APEH-hez, de ugyanazzal az eszközzel nem megy semmi a paraszolvencia elleni csata újabb stációját jelentő nyilvános várólistára.

Az elmúlt tízegynéhány évben végzett orvosok mindenképpen tökéletesen ismerik az informatika eszközeit, pontosan úgy használták tanuláshoz, adatkereséshez, szórakozáshoz, mint bármely más egyetem, főiskola diákjai a saját tevékenységükhöz. Az persze lehet, hogy a paraszolvencia-éhes főnökeik a hierarchia kórházi csúcsain lefejezést ígérnek ifjú kollégáiknak, ha azok kísérletet tesznek a várólista - egyáltalán a láthatóság helyi egészségügyi informatikája - életre hívására.

Szikora elnök szemmel láthatóan jó egészségnek örvend, így aligha várható, hogy látogatást tesz egy felemás módon működő kórházban. Nem is kívánjuk neki, hogy belekóstoljon a mai egészségügy fura kínálataiba, de azt talán megtehetné, hogy az irodájától másfél háztömbnyire lévő Egészségügyi Minisztériumot ellátja tanácsokkal: őfeléjük hogyan törik ki azon "ügyfeleknek" a nyakát, akik törvényt szegnek, fütyülnek a jogállam normáira.

Itt lenne az ideje, hogy az egészségügyi tárca reformerei stílust váltsanak, s ne ők vonuljanak sündisznó állásba a nyaktörésüktől való félelmükben, hanem - amint az APEH-nél ez már természetes - ők essenek neki mindazoknak, akik tudatosan akadályozzák a szakma törvényeinek végrehajtását. Ezért, bár nem jár egyetlen fillér paraszolvencia sem, hajlandók lennénk némi sikerdíjat átutalni - interneten, elektronikusan. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo