Növekvő milliárdos árbevételű cégszám és annak árnyoldalai

A stagnáló és csökkenő cégszámok mellett az elmúlt öt évben 50 százalékkal nőtt a milliárdos árbevételt realizáló vállalkozások száma. A legnagyobb kihívással a nagykereskedelemnek kellett szembenéznie. Minden második megszűnt milliárdos árbevételű cég 10 évnél idősebb volt.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

„A 2023-as beszámolók megérkezéséig azt feltételezem, hogy a milliárdos cégek száma tovább fog nőni, függetlenül attól, hogy az összes cégszám csökkent. Ennek fő mozgatórugója a 2023. évi kétszámjegyű infláció volt, illetőleg a tavaly megszűnt cégek jellemzően már a járvány alatt küzdöttek, és árbevételük nagy része, ha egyáltalán volt, ezt követően nem érte el a milliárdos szintet.” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

(Forrás: Opten)
(Forrás: Opten)

Nem jelent garanciát a milliárdos bevétel és az infláció sem nyújt védőhálót, 2023-ban és az azt megelőző években is nem kevés számú milliárdos céggel találkozhattunk a megszűnt vállalkozások között. Csak az elmúlt évben 271 – fióktelepek nélkül – olyan vállalkozás szűnt meg, ahol az elmúlt öt év egyikében milliárdos árbevételt realizált a vállalkozás.

A cégek életpályáját érdemes hosszabb időszakokban vizsgálni, például 2023-ban 15 olyan cég szűnt meg, amelyeknél az elmúlt 5 év valamelyikében több mint 5 milliárd forintot meghaladó éves árbevételt tudott felmutatni. A 15 közül pedig 2 db igazi gigavállalat, 50 milliárd forint éves árbevételt meghaladó vállalkozás volt. A megszűnt cégek 60 százaléka felszámolás alá esett és 30 százaléka önként, végelszámolással vált meg az üzleti élettől. A megszűnt milliárdos árbevételű cégek több mint 40 százaléka a kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágból érkezett és ezen cégek fele a nagykereskedelemből.

Véleményvezér

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo