Nemcsak az informatikából hiányzik több tízezer ember

A várható megrendelésekhez képest 10-15 ezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) idén a termelés 15 százalékos növekedésére számít - mondta Koji László, a szervezet elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A válság éveiben, 2007 és 2013 között csaknem 80 ezren távoztak a magyar építőiparból, számuk azonban az utóbbi években ismét nőtt, így jelenleg 286 ezren dolgoznak az ágazatban - folytatta. A szakemberhiány a fővárosban és környékén a legsúlyosabb, mivel a fellendülés itt a legerőteljesebb, emiatt viszont hozzá nem értő vállalkozók is megjelentek - tette hozzá. Koji László arra számít, hogy 2-3 éven belül tisztulni fog a piac és hosszú távon csak azok az építőcégek maradnak életben, amelyek határidőre és megfelelő minőségben teljesítik a megbízásokat.

Kép:Pexels

A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, de a növekedést nagymértékben akadályozza a kivitelezési költségek emelkedése és a szakképzett munkaerő hiánya a CBRE elemzői szerint is.

A szakemberhiány megoldása érdekében a képzőintézeteket felnőttképzésre kell átállítani, más ágazatokból és a közmunkások közül sokakat lehetne rövid idő alatt hasznosítható tudással ellátni - javasolta.

Van gond, de lenne megoldás is az építőiparban
Habár a magyar építőipari vállalkozások és a foglalkoztatottak Európa legkevésbé hatékony termelői, számos módszerrel javíthatóak a számok.
Az ÉVOSZ vezetője szerint kedvező folyamatok indultak el a körbetartozások terén az építőiparban: a hosszúra nyúlt alvállalkozói láncok helyett egyre ritkábban fordul elő, hogy a tényleges munkavégzés a harmadik-negyedik alvállalkozónál kezdődik. Javítja az ágazat helyzetét, hogy változás látszik a szervezési kultúrában, valamint az informatikai eszközök alkalmazásában is - tette hozzá.  

Koji László fölhívta a figyelmet, hogy a megrendelők sokszor nem értenek a tervekhez, a szerződésekhez és a kivitelezéshez, ezért az építkezéseknél nem szabad a jó szakemberek munkáját megspórolni.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo