Naponta 27 milliárddal gyarapodott a magyar lakosság

A magyar lakosság bruttó pénzügyi vagyona 2024 harmadik negyedévében elérte a 106 ezer milliárd forintot. A jelentős növekedésben a befektetési jegyek és a tőzsdei részvények átértékelődésének is szerepe van, ezek növekvő aránya pedig a lakosság pénzügyi tudatosságának javulására utal. A K&H szakértői szerint a trend folytatódása további vagyonnövekedést hozhat a magyar lakosság számára.

A magyar lakosság bruttó pénzügyi vagyona három hónap alatt – a harmadik negyedév során – több mint 2500 milliárd forinttal nőtt. Ez napi átlagban 27 milliárdos tételt jelent, éves szinten 13 százalékos növekedést, utóbbi bőven felülmúlja a harmadik negyedév hónapjaiban mért 3,8-4,3 százalékos inflációt.

„Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakosság egyre nagyobb hangsúlyt fektet a megtakarításokra és a befektetésekre” – mondta Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.

Változó összetétel

A megtakarításoknál jelentős változás, hogy míg korábban a készpénz és a betét dominált, addig az új adatok szerint egyre nagyobb szerepet kapnak a befektetési jegyek és a tőzsdei részvények.„Ez a változás a pénzügyi tudatosság javulására utal, hiszen a lakossági befektetők egyre inkább felismerik, hogy bár nagyobb kockázat mellett, de hosszú távon komolyabb hozamlehetőségeket kínálnak ezek az eszközök” – tette hozzá a szakember.

A befektetési jegyekre és a tőzsdei részvényekre nem is lehet panasz: hozamuk az elmúlt két évben 2500 milliárd forint volt. Különösen kiemelkedő a tőzsdei részvények teljesítménye, ahol a hozam elérte a 950 milliárd forintot, ami 43 százalékos növekedésnek felel meg. Ez a jelentős hozam elsősorban annak köszönhető, hogy a Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója, a BUX 38 ezerről 74 ezer pontra emelkedett az elmúlt két évben, valamint a nemzetközi befektetések is egyre népszerűbbek, ezek emelkedése pedig szintén jelentős volt forintban számolva.

Véleményvezér

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo