Nagyon súlyos kérdés Ukrajna NATO-tagsága

A védelmi szövetség főtitkára nevezte ennek az amerikai CBS News televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Jens Stoltenberg arra a kérdésre válaszolva, hogy korábban miért említett 10 éves időtávot Ukrajna taggá válására, kifejtette, "senki nem beszélt pontosan 10 évről", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna háborúban áll. Úgy vélekedett: most a legfontosabb az országnak nyújtott támogatás növelése annak érdekében, hogy Ukrajna fennmaradhasson, amit bármilyen jövőbeli tagság előfeltételének nevezett.

10 év vagy több?
10 év vagy több?
Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook

Az észak-atlanti szervezet főtitkára a Joe Biden elnökjelöltségéről és alkalmasságáról az Egyesült Államokban kibontakozott politikai vitával kapcsolatban lényegesnek minősítette, hogy a NATO kimaradjon belpolitikai vitákból, amiknek nem válhat részévé. Megállapította, hogy a védelmi szövetségnek a közösen meghozott döntések számítanak, mint a védelmi kiadások növelése, ami sok éve fontos kérdés az Egyesült Államokban, több elnök alatt is.

Jens Stoltenberg rámutatott arra is, hogy idén már 23 tagállam védelmi kiadásai haladják meg a 10 éve kitűzött célt, a GDP 2 százalékát.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök oroszországi látogatásával kapcsolatban - kérdésre válaszolva - kijelentette, hogy a különböző NATO-tagok eltérő módon tartják a kapcsolatot Moszkvával. Hangsúlyozta: Orbán Viktor is világossá tette, hogy nem az észak-atlanti szervezet nevében látogatott Oroszországba, az utazás pedig nem változtat a védelmi szövetség közösen hozott döntésein.

Megállapította, hogy mindenki békét szeretne, de úgy vélekedett: a békéhez vezető egyetlen út "meggyőzni Putyin orosz elnököt arról, hogy a hadszíntéren nem győzhet, hanem le kell ülnie és el kell fogadnia egy olyan megoldást, amelyben Ukrajna szuverén és független országként létezik tovább Európában". A meggyőzés egyetlen módjának Ukrajna további katonai támogatását nevezte Jens Stoltenberg.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo