Nagyon kevés fertőtlenítőt használunk, amióta a világjárvány lecsengett

A jelek szerint mintha általánosságban feladták, elhagyták volna az emberek a megbetegedések elleni védekezési gyakorlataikat. Ezt tükrözik a megbetegedési számok, de a fertőtlenítő szerek forgalmán is nagyon jól látszik mindez. Sőt, immár ott tartunk, hogy a koronavírust megelőző év eladási számaihoz képest is csökkent a fertőtlenítőszer forgalom – mutatnak rá Magyarország legnagyobb háztartásvegyipari vállalatának, a Florin Zrt.-nek forgalmi adatai.  

A háziorvosok vállalathoz érkező visszajelzése is azt mutatja, hogy vesztettek elhivatottságukból ezen a téren az emberek. Rendre arról számoltak be, hogy a tavalyinál többen jelentkeznek náluk megbetegedésekkel.

Ők is és a cég szakértői is rendre megjegyzik pedig, hogy fontos lenne erre figyelni, ugyanis a koronavírus sem tűnt el, de számos megbetegedés van jelen és erősödik ezekben a hetekben. A háziorvosok jelzéseiből az körvonalazódik, hogy az influenza most sokkal inkább jellemző a páciensek körében, mint az elmúlt években.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo