Nagy gondot okozna, ha belátható időn belül nem jönnének az uniós pénzek

A lehetséges piaci turbulenciák és a geopolitikai kockázatok fokozódása miatt a portfóliók hosszú kötvény kitettségének növelésére szavaznak az OTP Elemzési Központ és az OTP Global Markets szakértői, akik szerint az elmúlt negyedévben borúsabbakká váltak a piaci várakozások. A gyülekező felhők miatt az arany fedezeti jellegű felülsúlyozását javasolják az év utolsó három hónapjára vonatkozó befektetési stratégiájukban, noha rövidtávon a jelenlegi magas kamatkörnyezet és az erős dollár egyaránt ez ellen szól.

Miközben az Egyesült Államok gazdasága – az inflációs sokk és a gyors monetáris szigorítás ellenére – továbbra is sebezhetetlennek tűnik, az eurózóna enyhe technikai recesszióba süpped – állapítják meg az utolsó negyedévre szóló befektetési stratégiájukban az OTP Elemzési Központ és az OTP Global Markets elemzői. A tengerentúlon az erős fogyasztási kiadások és az élénkülő export 2 százalék fölé húzta a növekedési ütemet, ugyanakkor Európában a múlt év vége óta lényegében stagnál a GDP, amelynek dinamikája a harmadik negyedévben – az alacsonyabb energiaáraktól várt visszapattanás helyett – feltehetően negatívba fordult. A szakértők úgy vélik, felhasználási oldalon a fogyasztás, termelésin az ipar, az országok közül pedig Németország fogja vissza a növekedést.

Sötét felhők gyülekeznek a piacok felett (Fotó: Depositphotos)
Sötét felhők gyülekeznek a piacok felett (Fotó: Depositphotos)

Noha a túl magas inflációtól való félelmek eddig kényszerpályán tartották a Fed-et és az EKB-t, az OTP Bank elemzői szerint már igen közel a kamatemelési ciklus vége. Ha a dezinfláció továbbra is jól halad, 2024 második felétől már a kamatcsökkentés is napirendre kerülhet, bár Európában a szakértők több felfelé mutató kockázatot is látnak. Ezek közé sorolják a kontinenst érintő geopolitikai feszültségeket, az Egyesült Államok magas hiányát és adósságpályáját, valamint a jegybankok mérlegszűkítését.

Recessziós félelmek és magas költségvetési hiány itthon

Magyarország gazdasága várhatóan 2023 második felében kilábal a recesszióból, de az év egészében így is negatív lehet a gazdasági növekedés. A szakértők arra számítanak, hogy a gazdasági növekedés negyedéves bázison már a 3. negyedévben pozitív lesz. Ezzel együtt sem optimisták a növekedési kilátásokat illetően: az idén 1 százalék körüli visszaesést valószínűsítenek, amit jövőre 1,5-2 százalékos bővülés követhet, és ezzel elmaradnak a piaci konszenzustól (-0,3 és 2,8 százalék).

Véleményvezér

Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette

Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette 

Az oroszok kíméletlenül hazudnak.
Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben

Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben 

Figyelemreméltó az orosz külügyminiszter kijelentésének időzítése.
Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához

Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához 

Lázár János szűk körben már megvalósította a családbarát kormányzást.
Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo