Most kell rástartolni a nyugdíjbiztosításokra az adókedvezmény miatt

Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma, mivel az év végéig befizetett összegek után megszerezhető az idei adójóváírás is. A szövetség becslése szerint a szerződésállomány év végére eléri a 480 ezres szintet.

A népszerűség folyamatos növekedésének oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán.

Így kapható meg az idei adójóváírás

Aki az idei évben is pályázik adójóváírásra nyugdíjpénztári befizetései után, annak két dologra is figyelnie kell. Egyrészt nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítónál vezetett számlára. Másrészt a jóváírás az időben történő befizetés esetén sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt.

Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo