Milyen támogatást szerezhetnek a friss házasok?

A KSH legfrissebb adatai szerint az év első öt hónapjában 7,3 százalékkal nőtt a házasságkötések száma Magyarországon, míg az első félévre vetítve 1,5 százalékos a növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezt a pozitív tendenciát többek között a friss házasok számára elérhető kedvezmények és támogatások is elősegítik, amelyek nagyban megkönnyítik a közös életkezdést és családalapítást. Mivel e téren komoly változások történtek az elmúlt időszakban, a money.hu szakértője összegyűjtötte a jelenleg hatályos, friss házasoknak elérhető lehetőségeket.

Lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatások

  • Babaváró támogatás: a házasságkötést követően igényelhető, feltétele a gyermekvállalás. Az igényelhető szabad felhasználású kamatmentes hitel maximális összege 11 millió forint, amely a gyermekek érkezésével vissza nem térítendő támogatássá is alakulhat. A 2019-2021 között igényelt kölcsönöknél július elején 2 évvel meghosszabbították a gyermekvállalási határidőt. Továbbá méltányossági eljárás keretében részletfizetést vagy fizetési halasztást kaphatnak a kérelmezők. A Babaváró hitelt egyébként nem szükséges lakáscélra fordítani, szabadon felhasználható.

A Babaváróra jogosult házaspároknak érdemes körültekintően kiválasztani, hogy melyik banknál igénylik a támogatott hitelt. Ugyanis a pénzintézetek különböző kedvezményeket, jóváírásokat kínálnak a náluk igénylőknek.

  • CSOK Plusz: házasságkötést követően, szintén gyermekvállalási feltétellel igényelhető kamattámogatott hitel, amely falusi CSOK-kal is kombinálható preferált településeken.
  • 10 százalék önerő: az első lakást vásárlók számára 2024-től elég lehet 20 százalék helyett 10 százalék önerő igazolása is, ha a jogszabályi feltételeknek megfelelnek és a hitelező bankjuk hitelképesnek találja őket. Ezzel a lehetőséggel ugyan nem csupán házaspárok élhetnek, azonban ha CSOK Plusz hitel segítségével történik a lakásvásárlás, akkor a házasság is alapfeltétel.

További kedvezmények

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo