A magyar gazdaság számára milyen vizsga ez a mostani: egy-két tárgyból készülünk utóvizsgára, avagy legajánlatosabb az évismétlés, s örüljünk, hogy nem csaptak ki? - kérdeztük Bokros Lajos egykori pénzügyminisztertől, a CEU vezérigazgatójától.
Valamelyest optimistább vagyok. A konvergenciaprogram önmagában sikeres lehet. Nem azzal van a baj, hogy az abban leírtak nem teljesíthetők. A gond az, hogy maga a program csupán rövid lejáratú költségvetési kiigazítást tartalmaz, s nem mondja meg azt, amit más helyen a kormány előszeretettel hangsúlyoz, hogy 2009-et követően mitől lesz fellendülés, gazdasági növekedés.
Ez már a reformok kérdése. Ha ugyanis a kiigazításon túlmenően nem tudunk olyan érdemi reformokat megvalósítani, amelyek nemcsak azt eredményezik, hogy a kiadások csökkennek, hanem azt is, hogy a közszolgáltatások - az egészségügy, az oktatás - minősége javul, akkor nem lesz fellendülés. Most van konjunktúra Nyugat-Európában, s nem biztos, hogy két év múlva még lesz. Erre a konjunktúrára a versenytárs kelet-európai országok szépen rá is "fekszenek", s általában 5-7 százalékos, néha akár 10 százalékos gazdasági növekedést is elkönyvelhetnek. Eközben Magyarország nem a jelzett 2,3 százalékkal fog növekedni, hanem akár 3 százalékkal, de ez is kevés.
Van-e olyan eszköze a politikának, amellyel élni tud, s amellyel elősegítheti a kívánatos növekedést is?
Alapvetően a költségvetési politikában kell keresni a megoldást, ráadásul - ellentétben az eddig történtekkel - az adók növelése helyett a költségvetési központosítás csökkenésére volna szükség. Tehát a deficitet nem a bevételek növelésével, hanem a kiadások csökkentésével szükséges mérsékelni. Itt megint visszaérkezünk a reformokhoz: a költségvetés kiadási oldalánál minden egyes tétel rugalmatlan, hiszen jóformán mindegyik külön-külön törvénnyel van beszögezve. A szerkezeti reformokra már csak ezért is szükség van, hiszen a költségvetési újraelosztási hányadot csökkenteni akarjuk.
Ha a kiadások csökkenthetők, akkor van értelme beszélni, gondolkodni arról, hogy valamilyen adóreform a bevételi oldalon szerepet vállaljon a központosítás csökkentéséből. Ha mód van ilyen adóreformra, akkor a vállalati szektornak több jövedelme marad beruházásokra, elvégre a beruházások jelentik hosszú távon a fenntartható gazdasági növekedés biztosítékát.
A hiányzó forrásokat beszerezhetjük a kellően likvid pénzpiacról, mintegy helyzetbe hozva a beruházni kész üzleti szektort is.
Érdemes figyelemmel kísérni, hogy ahogyan nőnek a kamatlábak a fejlett világban, úgy csökken a magyar kamatszínvonal relatív előnye. Vigyázni kell tehát, hamarosan vége lehet a komoly likviditásbőségnek, amely eddig elősegítette, hogy nyakló nélkül költekezzünk, olcsón vegyünk fel hiteleket. Magyarországnak, ha nem volna uniós tagállam, és nem volna ez a likviditásbőség, akkor már rég csődbe kellett volna mennie. Tíz százalék fölötti államháztartási deficittel és drámai sebességgel növekvő államadósság mellett a normális piaci mechanizmusok alapján a külföldi hitelezőknek le kellett volna húzni a rolót. #page#
Az, hogy nem történt meg a krach, táplálta egészen múlt szeptemberig - az első Gyurcsány-csomag életbe lépéséig - az illúziót, hogy sem az adósság, sem a hiány nem számít. Ma már ezt nem gondolja a kormányzat - óriási előrelépés -, s nem is tartom fő veszélynek az országot fenyegető pénzügyi csődöt, mert valóban nem fenyegeti. A probléma az, hogy a fellendülés sem fenyegeti. A stabilizációval, a konvergenciaprogrammal tehát a csődöt elkerüljük, de a fellendülés vajon mitől fog létrejönni?
Bizonyára a reformok valóra váltásától, a kiszámíthatóbbá váló gazdasági környezettől.
A magyar gazdaságpolitikának mindenáron el kell kerülnie, hogy a pénzpiacok bizalmát elveszítse. Ehhez arra van szükség, hogy ne csak rövid lejáratra próbálja meg az egyensúlyt javítani, hanem a növekedés gyorsításával hosszabb távon is megalapozza azt. Egyetértek a jegybank elnökével, aki azt képviseli, hogy Magyarországnak nem erős vagy gyenge valutára van szüksége, hanem stabil valutára. Mellesleg ezt én kezdtem el mondani másfél évvel ezelőtt, amikor mindenki azt kérdezte, leértékelés legyen-e, vagy engedjünk teret a további felértékelődésnek.
Már a tizenkét évvel ezelőtti események is nagyon szépen bebizonyították azt, hogy a vállalatoknak elsősorban kiszámítható gazdálkodási környezetre van szükségük. Ha a vállalkozó tudja, hogy az árfolyam 260 forint lesz, mely sokáig lényegében annyi is marad, akkor könnyebben kiszámíthatja, melyek azok a beruházások, amelyeket e kurzus mellett hatékonyan meg tud valósítani, s nyereségre is szert tehet. Ha huzamosan 250 forint az euró árfolyama, akkor is ki tudja számolni. De akkor nem, ha állandóan ugrál, változik a kurzus. Mást nem is nagyon tehet, mint azt, hogy retteg a jövőtől. És nem fog beruházni. A lényeg tehát a stabilitás, a kiszámíthatóság, az áttekinthetőség.
