Mielőtt számba vennénk a kormánykoalíció felbomlásának potenciális következményeit, érdemes tisztázni az események alkotmányjogi meghatározottságait, az ezzel kapcsolatos kommunikációs orkánban ugyanis számos pontatlanság hangzott el az elmúlt napokban - írja Kovács Krisztián, a Concorde elemzője a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A kisebbik kormánypártnak a koalícióból való kilépése nem közjogi, hanem politikai természetű fejlemény, a kormány mandátuma ettől nem szűnik meg, pusztán annyi történik, hogy az SZDSZ-es miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, az SZDSZ parlamenti frakciója pedig nem szavazza meg automatikusan a kormány előterjesztéseit, illetve a kormány tagjainak a kérdésekre és interpellációkra adott válaszait. Ettől a kormány még működik, a kormányrendeletek és a miniszteri rendeletek kiadásában semmi nem korlátozza, és amint a későbbiekben szót ejtünk róla, a törvénykezés sem áll le feltétlenül az Országgyűlésben.

Hogyan szűnhet meg a mandátum?

A parlamenti többség elvesztése két esetben járna a kormány mandátumának megszűnésével: vagy úgy, hogy az Országgyűlés az összes képviselő többségének szavazatával - azaz legalább 194 szavazattal - feloszlatná saját magát, ebben az esetben a köztársasági elnök új választásokat írna ki, vagy pedig úgy, hogy a kormány elveszítene egy bizalmi szavazást. Bizalmi szavazásra két módon kerülhet sor: vagy a kormány kéri saját maga ellen a miniszterelnök útján, ez lehet önálló indítvány, de kapcsolódhat bármely, a kormány által benyújtott előterjesztéshez is, vagy a képviselők 1/5-e kezdeményezheti a bizalmi szavazást, az utóbbi esetben azonban csak konstruktív bizalmatlansági indítványról lehet szó, ami azt jelenti, hogy az indítványban szerepelnie kell a következő miniszterelnök személyének, azaz a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadása esetén - melyhez ugyancsak az összes képviselő több mint felének (194) egybehangzó szavazata szükséges - az Országgyűlés egy aktusban, egyetlen szavazással megvonja a bizalmat a kormánytól, és egyidejűleg megválasztja az új miniszterelnököt.

Az, hogy az Országgyűlés feloszlassa önmagát, gyakorlatilag kizárható: erre a jelenlegi kormánypárti képviselők szavazatai nélkül nincs mód, márpedig ez az ő esetükben most egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. Ugyancsak elhanyagolható a valószínűsége a bizalmi szavazással bekövetkező mandátumvesztésnek is. A kormányfő aligha fog a továbbiakban bizalmi szavazást kérni maga ellen, ezt borítékolhatjuk. A konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásához pedig vagy a jelenlegi ellenzéknek kellene megállapodásra jutni az új miniszterelnök személyéről saját magával, - tehát a Fidesz-KDNP blokknak az MDF-fel - és az egyetlen, de MSZP közeli független képviselő esetleges megnyerése mellett is minimálisan 18 jelenlegi kormánypárti képviselővel, vagy a jelenlegi kormánypártoknak kellene megállapodni erről egymással - az utóbbi eshetőség az érintettek nyilatkozatait figyelve nem valószínű, az előbbi pedig lényegében kizárható.

A fenti eseteken kívül - és olyan extrémitásoktól eltekintve, mint a hivatalban lévő miniszterelnök halála, összeférhetetlenségének kimondása vagy választójogának elvesztése - az Alkotmány egyetlen lehetőséget ismer a kormány mandátumának idő előtti megszűnésére, ez pedig a miniszterelnök, vagy a teljes kormány - beleértve a kormányfőt is - lemondása. A miniszterelnök aktivitását és manővereit tekintve ez ebben a pillanatban elképzelhetetlen, és hosszabb távon sem valószínű. Egy ilyen esetben egyébiránt a labda a köztársasági elnökhöz kerülne, ő lenne jogosult javaslatot tenni az új miniszterelnök személyére, ha pedig az Országgyűlés a köztársasági elnök első személyi javaslatától számított 40 napon belül nem választaná meg az államfő jelöltjét miniszterelnöknek - az összes képviselő több mint felének szavazatával - akkor a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, a választások egyidejű kiírása mellett. Ettől az esettől eltekintve az államfő csak akkor oszlathatja fel az Országgyűlést, ha az 12 hónapon belül legalább 4 alkalommal vonja meg a bizalmat a kormánytól, azaz ha az ország egy év alatt elfogyaszt négy kormányt... Ez pedig gyakorlatilag lehetetlen a mai magyarországi pártszerkezetben.

Stabilizál az összeveszés

A fentiek figyelembevételével megállapítható, hogy a miniszterelnök minden bizonnyal megtartja pozícióját, a kormányt pedig jogi értelemben saját belátása szerint alakíthatja át, a miniszterek kinevezését és felmentését ő jogosult kezdeményezni, a köztársasági elnöknek e kezdeményezések ellenjegyzésében nincs mérlegelési joga.

Paradox módon a két kormánypárt látványos összeveszése stabilizálhatja a miniszterelnök helyzetét, hiszen mint láttuk, a kormányfő elmozdításának egyetlen igazán reális lehetősége az, hogy a parlamenti többséget kiadó két kormánypárt meg tud állapodni a leváltásáról. Ez a lehetőség pedig ma sokkal távolabbinak tűnik, mint tűnt akár egy héttel ezelőtt, pedig akkor sem volt éppen közel. A miniszterelnök lépése, mellyel az MSZP-ben fokozódó, részben éppen ellene irányuló elégedetlenség élére állt, és nyilvánvalóan szándékosan megalázó módon túrta ki az SZDSZ-t a koalícióból, valószínűleg ezt a megfontolást is magában hordozta, és tisztán taktikai szempontból, a kormányfő politikai túlélését tekintve nagyon is racionálisnak értékelhető.

Az SZDSZ tegnapi döntése után az MSZP Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi kormányzása gyakorlatilag kész tényként kezelhető - az MDF már a múlt héten kategorikusan kizárta az MSZP-vel való bárminemű kormányzati együttműködés lehetőségét. Az egyébként a teljes szétziláltság állapotában lévő kisebbik koalíciós párt pedig csaknem azonnal és hiánytalanul összezárt, és félreérthetetlenül a miniszterelnök fejét követeli az MSZP-től a közös kormányzás folytatásának feltételeként, de az is jól érzékelhető, hogy ennek az ultimátumnak a teljesülésében ők sem bíznak - erre minden okuk meg is van, hiszen az MSZP-ben hasonlóképpen összekovácsoló hatása volt a szakításnak.

A kisebbségi kormányzás lehetőségeinek áttekintéséhez szükséges egy kis parlamenti számtan. Az Országgyűlés létszáma 386 fő, jelenleg valamennyi képviselői hely be van töltve, de két MSZP-s képviselő - Horn Gyula és Toller László - egészségi állapota nem teszi lehetővé a részvételüket, ez vagyonnyilatkozatuk leadásában is meggátolta őket, így nem is gyakorolhatnák képviselői jogaikat. Így a 190 fős MSZP frakció 188 szavazni képes képviselővel számolhat, illetve ha MSZP-s képviselő vezeti az ülést, akkor ő csak szavazategyenlőség esetén szavazhat, nélküle már csak 187 az egyedül maradó kormánypárt szavazni képes képviselőinek száma. A Fidesz a KDNP-vel együtt 164 képviselővel rendelkezik, az MDF 11-gyel, az SZDSZ 20-szal, független képviselőből pedig, mint már említettük, egyetlen egy van.

A számokból látható, hogy az MSZP az SZDSZ nélkül is több képviselővel rendelkezik, mint az összes többi párt együttvéve - az SZDSZ-t itt most nem számítva. Ez azt jelenti, hogy ha az SZDSZ nem vesz részt - akárcsak nem nyom gombot - a fontos szavazásokon, akkor a tisztán MSZP kormány is el tud fogadtatni törvényeket, beleértve a költségvetési törvényt is. Az SZDSZ elnöke tegnapi nyilatkozataiban igen nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a párt nyitott a külső támogatás módozatai iránt, ami nem csoda, hiszen a valódi ellenzéki magatartáshoz szükséges fordulhat megoldhatatlan kommunikációs feladat. A külső támogatásnak ez a fent említett passzív formája pedig nagyon könnyen kivitelezhető.

Apropó költségvetés. Ha a kisebbségben lévő kormány mégsem tudná elfogadtatni a költségvetést, a széles körben elterjedt tévhittel ellentétben nem dől össze a világ: életbe lép az előző évi, ami nem biztos, hogy rosszabb, mint egy új...

A politikai helyzetkép összefoglalásaként elmondható, hogy a magyarországi közjogi keretek és az adott parlamenti erőviszonyok egyaránt lehetővé teszik a tartós kisebbségi kormányzást - persze ennek az állításnak a helytállósága erősen függ attól, hogy mit tekintünk kormányzásnak. Arra ugyanis gyakorlatilag semmi esély nincs, hogy a gazdaság versenyképességét, a nagy rendszerek tartós finanszírozhatóságát elősegítő kormányzati lépésekhez szükséges politikai támogatás kialakuljon - ennek oka az, hogy valójában a népszavazáson elszenvedett kiütéses vereség után a nagyobbik kormánypárt vonta meg a támogatását a jelszavaiban - a múlt hét végéig - ezt célzó kormánytól, és népszerűtlen intézkedések megvalósítására a továbbiakban nem lesz hajlandó. Közvetlenül ez az MSZP-n belüli elégedetlenségi hullám váltotta ki a kormányválságot, melyet a miniszterelnök a koalíció formális felbontását kiprovokálva terelt mederbe, megágyazva egy akár a ciklus végéig is fenntartható, formailag működőképes, de a fő kérdéseket illetően valószínűleg cselekvésképtelen kisebbségi kormányzásnak.

Piaci hatások  

A politikai viharok piaci hatásait elemezve a legfontosabb összefüggés ezúttal is az, hogy mind a forint-, mind az állampapír-, mind a részvénypiacon a külföldi befektetők magatartása a meghatározó. Külföldről nézve pedig a koalíció szakadása egyértelműen rossz hír, hiszen a nullához tartó gazdasági növekedés, az államháztartás tartós finanszírozási gondjai, a sérülékeny deviza mellé bekerült az eddig sem rózsás képbe a politikai bizonytalanság is. Mindezt ráadásul egy olyan nemzetközi piaci helyzetben kénytelenek értékelni a külföldi befektetők, amely maga is rendkívül ingatag, komoly turbulenciák jellemzik, tehát a döntéshozók kockázatos befektetési sztorik iránti vonzalma amúgy is mélyponton van.

A forint árfolyamában a fentiek miatt könnyen elképzelhető egy átmeneti gyengülés, megtörténhet, hogy egyes piaci szereplők az eddiginél is könnyebb prédának tartják a magyar fizetőeszközt, aminek bedöntésével, és erre építő pozíciók felvételével próbálnak profitot kicsiholni a helyzetből.

Hosszabb távon azonban, ha stabilizálódni tud a sok országban egyébként egyáltalán nem ritka kisebbségi kormányzás, a forint- és az állampapírpiacon egyaránt megnyugvás valószínűsíthető, ezt több tényező is indokolhatja. Egyrészt a piac legnagyobb félelme, a költségvetési fegyelem ismételt fellazulása egy kisebbségi kormányzás keretei között sokkal nehezebben következhet be, mint a stabil többség megléte esetén - erre több példa is van a régióban. Másrészt a jegybank kommunikációja és magatartása egyértelműen erősíti a monetáris politika hitelességét, látható, hogy az MNB el van szánva a szükséges mértékű monetáris szigorításra. Ez azért fontos, mert a magyar infláció szempontjából döntő jelentősége van a forint árfolyamának, azaz a jegybank az infláció féken tartása érdekében meg fogja védeni a forintot is, ráadásul ez az elkötelezettség bizalmat szül a hosszabb távú inflációs várakozások terén, ez pedig jótékonyan hathat a hosszú hozamokra.

Az amúgy is borús részvénypiaci kilátásokat viszont tartósan ronthatják az elmúlt napok fejleményei. A külföldi befektetők már jó ideje egyre kevesebb okot látnak arra, hogy éppen magyar részvényeket tartsanak, a nagy vevőknek mára jobbára két típusa maradt, a short-záró játékos és a saját részvényeit vásároló vállalat. Márpedig azoknak a külföldi részvénybefektetőknek, akik nem találták attraktívank a magyar piacot, pusztán egy kormányválságtól, vagy egy kisebbségi kormányzástól aligha jön meg az étvágyuk. A magyar részvények iránti érdeklődés élénkülését tehát a hazai folyamatok valószínűleg nem fogják elősegíteni, ehhez a nemzetközi piaci hangulat változására lenne szükség, ez azonban jelenleg egyáltalán nem zárható ki - a részvénypiac kilátásai tehát korántsem reménytelenek.