Mérlegen a kedvezményes vállalati hitelek

Az Eximbank hitelét felvevő vállalatok jelentősen, 41 és 65 százalék közötti mértékben növelték a kivitelüket 6 év alatt. 

A társaság elemzéséből kiderül, hogy a három kiemelt termékcsoportjukból a legnagyobb, 65 százalékos emelkedést az exporttámogató hitelek eredményezték, de a forgóeszközhitelek is 60 százalékos növekedést hoztak az ügyfeleknek. A beruházási hiteleknél 41 százalék a változás, ezek túlnyomórészt a tárgyi eszközállomány bővítéséhez járultak hozzá. A többszörös hitelezés hatásai ennél is jelentősebbek, a forgóeszközhitelek felvételét például átlagosan háromszoros növekedés követte, de az árbevétel és a munkavállalói létszám is megugrott az igénylőknél. 

A kutatás eredményei megerősítették, hogy az Eximbank hatékony eszközöket kínál a vállalkozásoknak - értékelte a visszajelzéseket a közlemény szerint az EXIM Magyarország vezérigazgatója. Kisgergely Kornél a továbbiakban is olyan konstrukciókat ígér, amelyek kedvezményesen vehetők igénybe, és a cégek támogatásán keresztül a magyar gazdaság fejlődését ugyancsak segítik.

Az EXIM Magyarország exporthitel-ügynökség belföldön az egyetlen banki-biztosítói szereplő, amely nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, külföldi beruházásokra szakosodott. Az exportfinanszírozás mellett csaknem egy évtizede működtet nemzetközi versenyképességet javító belföldi hitelprogramokat is. Az EXIM névhez az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.) tartozik. Az EXIM Magyarország teljes eszközállománya 2023 első fél évében meghaladta 3100 milliárd forintot, hitelállománya a 2200 milliárd forintot. Csaknem 3200 vállalati ügyfelének 90 százaléka kis- és közepes vállalkozás. A legkeresettebb hiteltermék jelenleg a februárban bevezetett Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amely az első fél évben az összes hitelkihelyezés 43,4 százalékát tette ki.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo