Mennyivel drágult az élet januárban?

A fogyasztói árak az idén januárban a várakozásokat jóval meghaladó ütemben nőttek, a tavaly januárihoz képest 6,4 százalékkal, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 1,4 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Londoni elemzők átlagosan 5,70 százalékos inflációt vártak. A Napi Gazdaság által közölt várakozások 5,8 százalékos inflációról szóltak. A maginfláció az idén januárban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 5,1 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi árindex 5,3 százalék, a havi 1,5 százalék volt. Tavaly januárban a havi áremelkedés 0,6 százalék, az éves 3,1 százalék volt. A 2009. évi infláció pedig 4,2 százalékot ért el.

Mináry Borbála, a KSH munkatársa szerint elsősorban a jövedéki adó emelése okozta a havi drágulás gyorsulását. Kiemelte az üzemanyag, a szeszes ital, dohányáruk árának emelkedését. Szerinte az élelmiszerek 2,2 százalékos havi drágulása azonban nem okozott meglepetést. Az elmúlt évek azonos időszakában hasonló pályát követtek az élelmiszerek árai.

Drágább sonka, olcsóbb párizsi

Egy hónap alatt, az élelmiszerek árai 2,2 százalékkal növekedtek. Nőtt 13,7 százalékkal az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ára, 10,9 százalékkal az étolajé, valamint 3,3 százalékkal drágult a szalámi, szárazkolbász, sonka. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai decemberhez képest 0,8 százalékkal drágultak. Csökkent viszont 2,4 százalékkal a sertéshús és 2,2 százalékkal a párizsi, kolbász ára.

Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 2,6 százalékkal emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk és 2,5 százalékkal az egyéb cikkek árai. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 6,5 százalékkal nőtt. Szintén átlag felett, 1,7 százalékkal drágult a háztartási energia, ezen belül a vezetékes gáz ára 2,3 százalékkal nőtt.

Tavaly januárhoz képest az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 12,9 százalékkal drágult a kávé, 9,9 százalékkal a tojás, 9,6 százalékkal a csokoládé, kakaó, 6,9 százalékkal a párizsi, kolbász, valamint 6,7 százalékkal a házon kívüli étkezés.

Csökkent tavaly januárhoz képest 14,2 százalékkal az étolaj, 6,4 százalékkal a liszt és 5,7 százalékkal a tej ára. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 31,7 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 8,5 százalékkal drágult. Szintén átlag felett, 11,6 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk.

A szolgáltatások árváltozásai    

A szolgáltatások átlag alatti 5,6 százalékos árnövekedésén belül a szemétszállítás 13,7, a helyközi tömegközlekedés 7,1 százalékkal drágult. Szintén átlag alatt, 4 százalékkal emelkedtek a háztartási energia árai, ezen belül az elektromos energia ára 15,9 százalékkal nőtt, a távfűtésé 17,1 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 3,9 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,2 százalékkal kellett többet fizetni, mint tavaly januárban.

A KSH közlése szerint a szolgáltatások körében átlag alatti, 0,7 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető, ezen belül a postai szolgáltatások ára 6,5, a szemétszállítás díjtételei 3,4, a helyi tömegközlekedésé 1,7 százalékkal növekedtek. A tartós fogyasztási cikkek körében bekövetkezett 0,4 százalékos áremelkedés szintén átlag alatti volt. Januárban a ruházkodási cikkekért átlagosan 3,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint decemberben.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo