Mennyire látszódik a magyar családok fogyasztásán a járvány?

A korlátozások és a gazdasági visszaesés ellenére 2020-ban a fogyasztási kiadások összege nem csökkent: a 22 400 milliárdos családi költekezés értéke 500 milliárddal növekedhet idén.

A kormány azzal számol, hogy 2020-ban a háztartások fogyasztási kiadásai 2,9 százalékkal csökkentek (volumenben, mennyiségben). A Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál számítása szerint az első három negyedév visszaesése 2 százalék körül volt, így viszont nagyon gyenge lehetett az utolsó negyedév, ha ennyire lehúzta az éves mérleget.

2020-ban a családi kasszákból 22 400 milliárd forint körüli összeget költhettünk el, előzetes számítás szerint. A kormány legutóbbi kalkulációja azt jelzi, hogy volumenben 2,9 százalékot csökkent a fogyasztási kiadások révén szerzett javak mennyisége az előző évhez képest.

Persze, rögvest fel is vetődik a kérdés - jegyzi meg az elemzés -, hogyan lehet akkor, amikor a gazdaság teljesítménye 6-7 százalék közötti mértékben esett 2020-ban. Ráadásul a fogyasztás szekerét húzó élelmiszer, napicikk költekezéssel szemben a hagyományos iparcikkes boltokban nagyot esett a piac, igaz, a webes vásárlások szépen nőttek (de hát pénzünk nagyobb részét, négyötödét, tesszük hozzá, még a mélypontok környékén is a hagyományos boltokban költöttük el).

Az egyik támasza a családi költségvetésnek a hiteltörlesztési moratórium volt, ami a Blokkk.com becslése szerint 750 milliárdot hagyott a családi kasszákban.

2019 2020 2021 2022
GDP +4,6% -6,4% +3,5% +5,4
keresetek +11,4% +9,3% +4,7% +5,5%
keresettömeg +11,8% +5,2% +4,4% +8%
drágulás +3,4% +3% +3% +3%
(Forrás: Blokkk.com/2019 KSH, 2020, 2021, 2022 kormányzati adatok, keresetek: havi bruttó átlagkereset, drágulás: infláció)
Az elemzés úgy látja, 2021-ben azzal lehet számolni a kormányzati előrejelzésből kiindulva, hogy a családok fogyasztási kiadásai a már említett 22 400 milliárd forintról közel 500 milliárd forinttal növekedhetnek.
2018 2019 2020 2021 2022
háztartások +4,8% +4,6% -2,9% +3,5% +4,8% 
boltok +6,7% +6,3% -1% +4%  +5%
(Forrás: Blokkk.com/2018, 2019 KSH, háztartások: fogyasztási kiadás, kiigazítatlan volumen index, 2020, 2021, 2022 kormányzati adatok, boltok: kiigazítatlan volumen index, 2020, 2021, 2022: blokkk.com becslés)
A boltokban erősebb a fogyasztás piaca, döntő részben a napi cikkek vásárlása révén. De húzni fog a gazdaság várható növekedése és a nagyobb bérkiáramlás mellett a lakásvásárlásokhoz és a lakásfelújításokhoz kapcsolódó költekezés is, a korábban említettek révén, például fél évig még marad a hitelmoratórium is. A 13. havi nyugdíj eleje is előreláthatóan a boltokban köt ki - jegyzik meg.

A családi kasszák 2020 első három negyedévének mérlege:

2020
I. 

negyedév

II

negyedév

III. 

negyedév

I- III.

 negyedév

5.664 5.283 5.579 16.526
változás előző év azonos időszakához mérve
+454 -334 +40 +161
(Forrás: Blokkk.com/KSH, érték: milliárd forint, folyó áron)
Mennyiségben, volumenben:
2020
I. 

negyedév

II. 

negyedév

III. 

negyedév

I-III. 

negyedév

háztartások fogyasztási kiadása
+6,6% -8,5% -3,5% -2%
boltos vásárlás
+7,5% -4,1% -0,8% -0,5%
(Forrás: Blokkk.com/ KSH, érték: kiigazítatlan volumenindex, változás előző év azonos időszakához képest)

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo