Műemlék fejlesztés uniós támogatással

Az "Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése" című, tavaly meghirdetett Phare-pályázatra 187 hazai pályamunka érkezett, melyből 49 lett sikeres. Eredményeként -- az elnyert 25 milliárd forintból -- 2005-ben hét pályázó település indíthatja el műemlék ingatlanjai rekonstrukcióját, aminek eredményeként várhatóan javítani tudják turisztikai szolgáltatásaik színvonalát.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Phare-forrásokat nyert pályázók közül rövidesen hét - Dunaföldvár, Nyírbátor, Kisbér, Hatvan, Hollókő, Pomáz és Szécsény - indíthatja el a területén lévő, a magyar kulturális örökség részét képező műemlék épületek felújítását. A kivitelezési munkákra a közbeszerzési pályázatok most év végén, illetve jövő januárban kerülnek kiírásra, a felújítások tervezett megvalósulási határideje pedig 2006. vége. A Phare-program célja a helyi kezdeményezésekre épülő településfejlesztési akciók támogatása volt, az ország valamennyi régiójára kiterjedően, amely a műemlék ingatlanok felújításával az érintett települések turisztikai szolgáltatásának fejlesztését is célozzák.

A hét nyertes vidéki önkormányzat közül:

--Dunaföldvár a "Nyitott vár, nyitott műhely" nevet viselő programmal pályázott, melyhez 2 124 450 euró (541 734 750 forint) támogatást nyert. Az összegből megvalósul a Várhegy déli végén álló, 1520 körül épült Töröktorony, és a később köré létesített épületek (Ispánház, barokk pince, várudvar) helyreállítása, és múzeumként, kulturális központként hasznosítása.

--Nyírbátor önkormányzata "A Báthory Várkastély és környezetének rehabilitációja" programmal nyert támogatást, mintegy 3 827 590 eurót (976 035 450 forint). A nyírbátori várkastélyt a XVI. század közepén építette fel a Kenyérmezőn győzelmet arató Báthory István erdélyi vajda. A rossz állagú épület egy elvi rekonstrukció alapján most kiegészítésre kerül, sejtetve a valamikori épület pompáját, s eközben statikailag megerősítik, víztelenítik, és kiépítik a teljes infrastruktúrát. A pincében kőtár, régészeti bemutató tér, továbbá vendéglátóhely kerül kialakításra, a földszinten és emeleti részen pedig múzeum, kiállítóterek és reprezentatív rendezvényterem létesül.

--Hatvan a "Kastély és korzó -- a hatvani Grassalkovich kastély és a főtér felújítása" programot nyújtotta be, melyhez 1 129 351 eurót (287 984 505 forint) kapott a Phare-forrásokból. Az 1740-s években épült hatvani Grassalkovich kastély udvari homlokzata, belső udvara és díszkútja a pályázaton nyert pénzből eredeti formájában teljesen megújul. Eredményeként látogatható lesz a kastély parkja, és lehetőség nyílik rendezvények megtartására, ugyanakkor a városi korzó kialakításával várhatóan a főtér kereskedelmi élete is felpezsdül.

--Hollókő az ófalu rekonstrukcióját valósítja meg az elnyert, 1 028 699 eurós (262 318 245 forint), vissza nem térítendő támogatásból. A település nemzetközi hírű látványossága, az ófalu 1987. óta az UNESCO világörökség listáján is szerepel, s itt található a gazdag gyűjteményű falumúzeum. A fejlesztési cél az itt lévő, műemléki épületek felújítása, bővítése, berendezése, új funkcióval megtöltése. Ennek során négy vendégház, két kézműves üzlet, szociális foglalkoztató, oktatási központ, turisztikai fogadóközpont, szövőház és múzeumház kerül kialakításra, kiépül 2411 négyzetméter parkoló és utcabútorok is kihelyezésre kerülnek az elnyert forrásokból.

--Szécsény történelmi városmagjának rehabilitációjára költi az elnyert 3 688 617,97 eurós (940 597 582,35 forint) támogatást. Az itt lévő barokk kastély egy XV. századi vár maradványaira épült, s ennek parkjában tartották 1705-ben azt az országgyűlést, melyen II. Rákóczi Ferencet Magyarország vezérlő fejedelmévé választották, és kimondták Erdély Magyarországgal való unióját.

A Phare-támogatás eredményeként megújul a kastély épülete, megerősítve Szécsény idegenforgalmi vonzerejét, gazdagítva a régióban betöltött kulturális és közösségi szerepét.

--Kisbér fejlesztési programja a belváros megújítása, melynek részét képezi a volt királyi lovarda épületegyüttesének rehabilitációja és hasznosítása. Az ehhez kapott támogatás: 3 517 480 euró (896 957 400 forint). Kisbér városképét alapjaiban meghatározza az 1770-ben épült - jelenleg kórházként funkcionáló -- barokk műemlék Batthyányi Kastély, a Királyi Lovarda és a hozzá tartozó istállórendszer, valamint a tiszti kaszinó, amelyek együttesen alkották egykor a Királyi Ménes központját. A jövő évben induló fejlesztés során megújul a szerkezetileg helyreállított lovarda teljes belseje, gépészeti, elektromos, illetve burkolati rendszere, amely így a tervezett új, vegyes funkciót (színházterem, fedett lovarda) egyformán kiszolgálja. A lovarda melletti, napjainkban szükséglakásként használt istállóépületek eredeti állapotukba kerülnek visszaállításra: lóállások, istálló, valamint a lovas-turizmushoz kapcsolódó rekreációs központ kerül bennük kialakításra.

--Pomáz óvárosában kulturális központot alakítanak ki az elnyert 2 974 657 eurós (758 537 535 forint) forrásokból, a településen lévő, 1773-ban épült kastélyban. Az épület a felújítással és bővítéssel alkalmassá válik olyan új közösségi funkciók befogadására, mint hangversenyterem, a Magyar Kórusok Háza, és a hozzá tartozó vendégház. A munkák eredményeként az új épületegyüttes a jövőben nemzetközi színvonalú zenei és idegenforgalmi rendezvényeknek biztosíthat helyet. A kastély udvarában található iskolaépület -- átalakítását és felújítását követően - pedig a szomszéd telken található városi iskolával együtt 13 évfolyamos oktató, művészeti szakközépiskolává és szakiskolává alakul.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo