A lakópark-építés nem új keletű iparág. Nyugat-Európában már az 1920-as években, a Bauhaus jegyében megfogalmazódott egy, a megszokottól eltérő élettér kialakításának gondolata. A szakirodalom az első kísérleti lakópark kivitelezését a német építész, Walter Gropius nevéhez kapcsolja, aki 1931-es berlini épületkockáit úgy illesztette egymáshoz, hogy a lakások közvetlen szomszédságában étterem és tetőtéri napozó is helyet kapott. A lakópark-építési láz megindult és pillanatok alatt elérte Franciaországot és Svájcot is.
Magyarországon, ugyanebben az évben az útkereső építészek javasolták a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, hogy a főváros építtessen be egy egész utcát a legjobb tervezőkkel, felhasználva egy stuttgarti példát. Egy évvel később meg is valósult a terv, és 22 villa épült fel a II. kerületi Napraforgó utcában, azzal a céllal, hogy az új építészeti felfogásmódot és polgári lakóélet-formát propagálják. A főváros a szokásosnál kisebb telekkiosztást és - mai fogalmakkal élve - nagyobb beépítési sűrűséget engedélyezett. A kor legjobb tervezőinek nagyságát igazolják az egykor modern felfogásban épült villák, melyek a 21. század ízlésének, funkcionális igényeinek is megfelelnek és ma is értéket képviselnek. Bár némelyik házat később átépítették, az eredeti karakter szinte mindenütt megmaradt, s az építészek nevét egy, az utcában felállított nagy kőbe vésve őrzi a villapark.
Frissebb budapesti példa a XI. kerület és a XXII. kerület határán a 2000-2002-ben épült díjnyertes Péterhegyi Lakópark, mely Vadász György és fia, Vadász Bence közös tervezésének eredménye. A hatalmas területen több, egymástól eltérő épületet emeltek, amelyek karakteresen különböző épületcsoportokat, blokkokat alkotnak. A kedvező elhelyezkedés, a rendezett, családias környezet, valamint az előnyös környezeti adottságokhoz társuló exkluzív építészeti külső a lakások sikeres értékesítésének zálogát jelentették.
Még sok példát lehet neves hazai építészekkel említeni (pl. Bálint Imre, Kajdócsi Jenő, Tima Zoltán), akik nagy léptékben alkottak maradandó életteret.
Nem a személy a fontos
A neves építészek által tervezett projektek hosszú távú sikerre számíthatnak. Egyrészt a keresett, elismert tervezők megtehetik, hogy csak azt a felkérést vállalják el, ami nekik is kihívást jelent, amiben látnak fantáziát. Emellett az ilyen épületekről köztudottá válik, hogy ki tervezte, így egyszerűbb vevőt találni a lakás újra értékesítésekor. De a legfontosabb az, hogy a neves tervezők egészen biztosan olyan életteret alkotnak, ami méltó hírnevükhöz, s a vevők szempontjából ez lehet a legdöntőbb érv.
Vannak továbbá építészeti koncepciók, ahol nem is feltétlenül az építész személye az érdekes. Olyan lakópark például, amit női építészek terveztek, elsősorban női lakók számára, az anyukák és feleségek speciális igényeinek figyelembe vételével. Vagy projekt, ahol a lakóknak szerződésben kell vállalniuk, hogy míg ott laknak, nem tartanak autót, hanem csak a közösen fenntartottat használják, előzetes feliratkozás alapján. Így a lakók a garázsépítés költségét megspórolva színvonalas közösségi létesítményeket és parkot építtettek. Nem is kell messzire menni, csupán Bécsig, hogy ilyen beruházásokat láthassunk. Ugyanitt épült olyan háztömb, ahol a felső szinteken elhelyezett lakások lakói az alsó szinteken tudtak munkahelyet kialakítani maguknak (akár irodát, akár üzlethelyiséget).
Zoboki Gábor, aki eddig háromszor nyerte el munkáival az Év Háza díjat, s a Művészetek Palotája terveiért 2005-ben a Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2006-ban pedig az építészek Oscar-díjának nevezett Prix D'Excellence-t vehette át, a XI. kerületi Sasad Liget lakópark tervezése kapcsán emel ki egy fontos momentumot: "Szerencsére a beruházói elvárás, hogy szakítsunk az uniformizált építési hagyományokkal, egybeesett a mi elképzelésünkkel. Egy ilyen nagyságú beruházásnál talán nem jellemző, hogy ennyiféle épület jelenik meg, és nem az a megoldás, hogy egy-két "típusházból" tervezzük meg a teljes lakóparkot. Olyan korban élünk, amikor a változatosság igényként jelenik meg."
