Megrohamozták a pénzintézeteket a megtakarítani vágyók

A szokásosnál akár kétszer-háromszor volt magasabb az új szerződések volumene egyes biztositoknál júniusban a szocho miatt. Az alkuszcégek is jelentős forgalomnövekedésről számolnak be.

Hasonló érdeklődést tapasztalt a GRANTIS is: az előző év azonos időszakához képest mintegy 203,6 százalékkal több új szerződést kötöttek a megtakarítók az öngondoskodási szakértők segítségével. Az alkusz szerint kérdés, hogy az új megtakarítási szerződések volumene szempontjából kiemelkedő utolsó negyedévben milyen eredményeket tud majd a szektor elérni, hiszen a megtakarítók jelentős része hozta most előre a megtakarítás elindítását.

A legtöbb pénzintézet még értékeli az elmúlt hónap eredményeit. A biztosítók közül az Aegon Biztosító jelezte, hogy tapasztalt növekedést a megtakarításos és nyugdíjbiztosításaink értékesítési számaiban. Mint elmondták, “vélhetően, akik eddig is tervezték megtakarítási életbiztosítás indítását, ők előbbre hozták most ezt a döntésüket, hiszen az erre a témára irányuló figyelem motivációt jelent ehhez.” A Generali arról tájékoztatott, hogy június hónapban nagyságrendileg több, mint két és félszer annyi megtakarításos élet- és nyugdíjbiztosítás született, mint a korábbi év azonos időszakában.

A K&H nem tapasztalt változást, az új szerződések volumene a megtakarításos életbiztosításoknál és nyugdíjbiztosításoknál is a tervek szerint alakult 2023 júniusában.

Adómentes lehet a hosszú távú öngondoskodás

Veres Patrik, a GRANTIS szakértője szerint július 1. után is maradtak megtakarítások, ahol meg lehet spórolni a 13 százalékos szociális hozzájárulást. A megtakarítás indításának idejétől függetlenül a rendszeres díjas megtakarításos életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások esetén 10 év takarékoskodás után nem csak a szocho-t, de a kamatadót is megspórolhatjuk, míg egyszeri díjas biztosítói szerződéseknél 5 év kell az adómentességhez.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo