Megint egyre több cég tervez létszámbővítést

2024 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét. Ez az arány 6 százalékponttal magasabb a három hónappal korábbi értéknél. Átlag feletti mértékű munkaerőfelvétel ebben az időszakban az alfödi régiókban és a Budapesten működő cégeknél várható – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A felmérés változó összeállítású részében ezúttal többek között arra kérdeztek rá, hogy a válaszadók milyen mértékben alkalmazzák az új technológiákat (mesterséges intelligencia (MI), gépi tanulás, virtuális valóság) a saját cégüknél. A hazai cégek válaszaiból az derül ki, hogy az egyes technológiáktól függően a cégek 9-11 százaléka tartja magát olyan korai alkalmazóknak, akik már most alaposan kihasználják az e technológiákban rejlő előnyöket. 26-28 százalék az aránya azoknak, akik jelenleg vezetnek be ilyen alkalmazásokat, és további 20-22 százalék jelezte azt, hogy egy éven belül sort kerít erre. Az AI bevezetése persze a többség számára komoly kihívást jelent. E kihívások közül a legtöbben a magas beruházási költségeket (32 százalék), a munkavállalók felhasználói képességeinek hiányát (30 százalék), az adatvédelem és azelőírásoknak való megfelelést (29 százalék), illetve a megfelelő eszközök hiányát (27 százalék) említették.

A Manpower azt is felmérte, hogy a fiatalabb, 10 évnél kevesebb munkaviszonnyal rendelkező munkavállalókkal kapcsolatban miket tartottak a leggyakoribb kihívásnak. A munkáltatók 42 százaléka említette a magas bérelvárásokat, 34 százalék a motiváció és az elhivatottság hiányát emelte ki, 33 százalék a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó elvárásokra panaszkodott, míg a toborzás és a munkaerőmegtartás nehézségeit 31 százaléknyian jelölték meg.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo