Megint egyre több cég tervez létszámbővítést

2024 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét. Ez az arány 6 százalékponttal magasabb a három hónappal korábbi értéknél. Átlag feletti mértékű munkaerőfelvétel ebben az időszakban az alfödi régiókban és a Budapesten működő cégeknél várható – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Az egyes szektorokat vizsgálva szintén számottevő eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást a fogyasztói javak és szolgáltatások (NFM: +36 százalék), az egészségügy és élettudományok (+26 százalék), az energia és közmű (+22 százalék), illetve a logisztika és autóipar (+22 százalék) ágazatokban várják. Az alapanyag- és feldolgozóiparban (+13 százalék) átlag körüli mértékben bővíthetik az állományt, a többi szektorban ennél jóval szerényebbek a kilátások.

Cégméret alapján azt állapíthatjuk meg, hogy ezúttal jellemzően az 1000 fő alatti létszámkategóriákban optimisták a munkáltatók, az ennél nagyobb vállalatok körében inkább stagnálást vagy visszaesést jeleznek előre a válaszadók.

Az előző negyedévhez képest nemzetközi szinten összességében változatlanok maradtak a munkaerőpiaci kilátások. A mutatószám továbbra is igen magas, 22 százalékos szinten áll. Stagnálás körüli helyzetet a vizsgált 42 ország közül csak háromban várnak: Romániában (+3 százalék), Argentínában (+3 százalék) és Izraelben (+4 százalék).

Európában a világátlagtól valamelyest elmaradó a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben Svájcban (NFM: 34 százalék), Hollandiában (28 százalék), valamint Belgiumban (25 százalék) terveznek munkaerő-bővülést. Európán kívül elsősorban Közép-Amerikában – Costa Rica (35 százalék), Guatemala (32 százalék), Mexikó (32 százalék) –, az USA-ban (30 százalék), valamint Indiában (30 százalék) várják a legnagyobb arányú állomány-bővülést az ottani munkáltatók.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo