Hozzávetőlegesen egy évszázada jelent meg a máig korszakos filozófusként tisztelt Oswald Spengler (A Nyugat alkonya címet viselő) ténylegesen korszakalkotó interdiszciplináris főműve, melynek – szakkönyveknél szokatlanul magas – összességében egymilliónyi eladott példányszáma jelzi, a szerző az egész művelt Nyugat világképét határozta meg emberöltőkre szólóan. A kétkötetes monumentális alkotást napjainkban legfeljebb kivonatolva ismeri az értelmiség, ha egyáltalán, mégis egyre többször hivatkoznak vélelmezett megállapításaira államférfiúi magaslatokba emelkedni szándékozó köznapi rétorok önnön politikai beszédeik alkalmával. Nos, mindent egybevetve könnyűszerrel megállapítható, hogy felettébb különös módon a nácizmussal bátran dacoló – a német újkonzervativizmust anno megalapozó – hagyományelvű szerző alkotásának másodvirágzása korántsem jár együtt tanai ismeretével.

Spengler ugyanis a kultúrtörténetet és a történelmi folyamatokat kutatva a saját korából kiindulva főként az akkortájt az északi féltekét domináló modernitás árnyoldalairól fogalmazta meg – gyakorta valóban helytálló – gondolatait, azonban nem vizsgálhatta az azóta lezajlott keleti modernizációt, ami egy emberöltővel a halála után az ’55-ben kibontakozó japán gazdasági csodával veszi kezdetét. Spengler a rurális térségeket, az agráriumot, az arisztokratikus szellemiséget, valamint a szakrális talapzatú kultúrát tartósan erodáló, elsorvasztó, negligáló modernizációs megatrend negatívumait helyezi elemzése fókuszába, amely hátrányos tendenciákat az értő olvasók napjainkban korántsem pusztán a nyugat-európai és az észak-amerikai országok esetében vélhetnek felfedezni.

A második világégést követően a kelet-ázsiai nagyrégiót a két világháború közötti emberöltő során domináló Japánt megszálló Amerika az egykori indokínai japán gyarmatok többségében éppúgy, mint az alávetett helyzetű szigetországban felülről vezérelt nyugatosítási és liberalizálási folyamatot indított el az érát máig meghatározó (afféle örök kormánypártként funkcionáló) Liberális Demokrata Párttal karöltve. Ennek részeként a 19. század utolsó harmadától fogva a Nyugat felé fokról fokra nyitó, kapitalista Japánt az USA demokratizálta, a nyugati jogállami normák szerint átszervezte, valamint beillesztette a globális kereskedelmi rendszerbe. Ekkor válik brit típusú alkotmányos monarchiává a császárság, mely berendxezkedés máig életképes maradt. E japán gazdasági modell vált az azt követő emberöltők során a kelet-ázsiai kistigrisek (mindenekelőtt Tajvan és Dél-Korea) számára is irányadóvá.

A Kelet általános viszonyai tekintetében egyre inkább nyugatosodott, ami magával vonta a nagyrégió tradicionálisan kollektivista társadalmainak individualizációját, a képzettségi szint javulását, a középosztályosodás gyors lezajlását, valamint az angol nyelv csaknem általános ismeretét. A nyugatosodás sikeres voltát jelzi, hogy példának okáért Dél-Koreában mára radikálisan megnőtt az Amerikából importált neoprotestáns tele-evangelizációs mozgalmak társadalmi hatóköre is, mely trend sok gyorsan modernizálódó latin-amerikai országban is végbement ezzel párhuzamosan (pl. Mexikó, Chile).

Kelet-Ázsia és Délkelet-Ázsia fél évszázad alatt pontosan egyazon utat járta be, mint az Amerika felfedezésétől a 20. század elejéig eltelt mintegy négyszáz év során Nyugat-Európa. A Japánt konkurálva másoló feltörekvő államcsoport nemzetgazdaságainak trendszerű bővülése idővel maga után vonta a nyugati problémák mindegyikét, mindenekelőtt az alacsony születésszámot, a társadalom elöregedését, a civilizációs betegségek terjedését, a vidék elnéptelenedését, valamint a nagyvárosi lakhatási válság dominanciáját. Ázsia e tájéka vitán felül álló módon mindenképp különleges a páratlan munkakultúrája, az innovációs képessége, a versenyképessége okán, de semmi egyedi sincs ezen országokban a modernizáció árnyoldalai vonatkozásában, mely negatívumoknak (a szomszédjai sorában legkésőbb a modernizáció útjára lépő Kínát is ide értve) éppúgy ki vannak téve, mint bárki más.

A szemmel látható jelek szerint – legalábbis gazdasági értelemben - a Nyugat nincs válságban, sőt működése egyre innovatívabb, mely kijelentést azon adatsor is alátámasztja, miszerint az elmúlt két emberöltő során végbemenő egyöntetű térségi fejlődés következtében a kistigrisek társadalmaiban és a ’70-es évek középső harmadától villámgyorsan nyugatosodó Kínában százmilliók emelkedtek ki a korábbi mélynyomorból a technológiai fejlődés áldásai folytán. Társadalmi (és ökológiai) mutatói terén viszont a glóbusz teljes egésze mutat válságjeleket (Spengler talán emiatt vált népszerű gondolkodóvá napjainkban), viszont e trendek éppúgy jellemzik a nyugatosodó Keletet, mint - a hippi mozgalom örökségeként kulturálisan a keleti filozófiai tanokat integráló - Nyugat hagyományos centrumait. Az északi féltekén fekvő - értékvilágukat és népességüket tekintve egyre „színesebb” - kereskedő metropoliszok (főként a kaliforniai városövezetben) eközben kulturális jegyeik vonatkozásában keletiesednek. A két nagyrégió közti kapcsolatháló, habár aszimmetrikus jellegű, mégis vitathatatlanul kölcsönhatásként jelenik meg a mindennapok szintjén.

A magyar politikai vezetők önnön beszédeikben egyre többször hivatkoznak Kínára, mint a világ hamarosan első számú centrumára. Fontos ennek kapcsán megjegyezni, hogy Ázsia erősödése nem pusztán Kína (legfeljebb formális) élre töréséhez vezet a glóbuszon, hanem egy sor Amerikával fél évszázados szövetségesi viszonyt ápoló ASEAN-tagállamot állít tartós növekedési pályára, valamint a Nagy-Britannia által meghatározott Nemzetközösség több tagállamának nemzetgazdaságát is tovább izmosítja. Az anno amerikai kezdeményezésre alapított nyugatbarát ASEAN – mint a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szervezete – ’67-től fogva képviseli a nyugatos értékeket a nagyrégióban, a regionális szervezet az azóta sikeresen végbemenő folyamatos bővülésének betudhatóan jelenleg 642 millió fős össznépességet reprezentál. Tagjai sorában tudhatja többek között a Fülöp-szigeteket, Indonéziát, Malajziát, Szingapúrt és Thaiföldet.  Az ezzel párhuzamosan működő Nemzetközösség legjelentősebb tagállama a szubkontinensnyi kiterjedésű és Kína népességével vetekvő India, mely nagyhatalom jelenleg a Föld legnépesebb demokráciája.

Kelet-Ázsia prosperitása saját fejlődése mellett automatikusan generált bővülést két volt brit domíniumban (Ausztráliában és Új-Zélandon), valamint az Amerika Ázsia felőli kapujának számító – mára önmagában Franciaország össztermékét produkáló - Kaliforniában.

A nyugatosított Kelet meghatározó államai – szemben az elmúlt évtizedben visszarendeződést mutató államszocialista Kínával – biztonságpolitikai kérdésekben elkötelezettek a demokratikus és jogállami értékek mellett, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi NATO-csúcs díszvendégei voltak japán és dél-koreai védelmi vezetői. A kooperáció olyannyira szorossá vált mára a nyugatosított Kelet és a Nyugat között, hogy több ázsiai állam formális csatlakozása is felvetődött a NATO-hoz egyes tagállamok részéről Kína és Oroszország hatalmi törekvéseinek hatékony térségi ellensúlyozása érdekében.

A nagyrégió felzárkózása mára sikerrel lezajlott. Amit alátámaszt, hogy első számú pénzügyi és tőzsdei központjai (Szingapúr, Tokió) napjainkban teljes értékű tagjai a globális pénzügyi-tőkepiaci hálózatnak, fejlettségükben nem maradva el New York, London vagy Frankfurt jellegzetességeitől. Emellett jelentékeny adatnak minősül, miszerint a térség – Kína után – máig első számú centrumaként Japán exportvolumene és GDP-je a vonatkozó német adattal fej-fej mellett állva globálisan tartósan a 3. helyen áll. Holott a szigetország 125 milliós népessége a tizedét se éri el a GDP-alapú világrangsor második helyén tanyázó 1,4 milliárdos Kínáénak, vagyis egy főre vetítve a japán össztermék még mindig hozzávetőlegesen négyszerese a kínainak. Fontos emellett megjegyezni, hogy a japán modellt sikerrel másoló Dél-Korea nemzeti összterméke önmagában meghaladja a magyar kormányfő által az EU motorjának aposztrofált V4-térség összevont GDP-jét, habár 51 milliós népessége alig haladja meg a 40 millió körüli lengyel populációs szintet (érdekesség, hogy a ’68-as hazai mechanizmus-reform időszakában a dél-koreai össztermék még alatta volt a magyarnak).

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy a nyugati (mindenekelőtt az amerikai) felvevőpiacok nélkül Kelet-Ázsia exportgazdaságai (mindenekelőtt Japán, Dél-Korea és Tajvan) önmagukban működésképtelenek volnának, emellett e nagyrégió Kínát leszámítva tagja a Nyugat dominálta nemzetközi szervezeteknek (amely kijelentés még a BRICS-tag India esetében is helytálló). Azaz a kölcsönös függés mellett immár az értékközösség megléte is elvitathatatlan. A sokak szerint globálisan élre törő – valójában inkább önnön árnyék-bankrendszerének közelgő összeomlásával és a szélsőséges mérvű belső fejlődési aszimmetriáival küszködő – Kína gazdaságszerkezetén belül az egyik legmagasabb a térségben az indusztriális ágazatok aránya, ami a korszerűtlenség szinonimájának tekinthető, eközben példának okáért India a szolgáltatások primer ázsiai központjaként a tercier szektoron belül az informatikai (különösképp a szoftveripari) alágazatokban a világ élvonalában helyezkedik el.

A kifejezetten sokközpontú Ázsia – melynek pusztán egyik csomópontja a kínai tengermellék városhálózata – fejlődésével a Nyugat egyáltalán nem veszít korábbi jelentőségéből (legfeljebb csak a papírforma szerint), hiszen az államszocialista Kínát körülölelő ország-karéj legjava a demokrácia, a piacgazdaság, a jogállam és a sajtószabadság terén egyként nyugatias. Minden jel szerint, habár a Kelet kivitele meghatározó a nyugati piacokon, viszont a Nyugat eközben önnön liberter értékrendjét exportálta Ázsiába. Ennek folytán sokat kell még aludnunk, amíg a Nyugat számára üt az óra, és amennyiben mégis harangoznának az öreg kontinens, vagy a szabad világ első számú hatalma számára, akkor azon sorcsapásszerű fordulatra az északi féltekével egyidejűleg minden bizonnyal Kelet-Ázsia is egy csapásra rámenne, mert a két nagyrégió államai minden tekintetben egy csónakban eveznek. Sajnos e pofonegyszerű összefüggést idehaza kevés politikus ismerte fel mindeddig. Szerencsére a NATO-tagállamok szavazói máshol színvonalasabb eliteknek örvendhetnek.