Még nem látni, milyen tempóban halad tovább az MNB

A Monetáris Tanács mai ülésén 25 bázisponttal, 6,75 százalékra csökkentette az alapkamatot. A piacok még további csökkentéseket várnak az év második felére.

Az MBH Banknál egyelőre tartják azt a várakozásukat, hogy év végéig 6,5 százalékra csökkenhet az alapkamat, de ebben lefelé mutató kockázatok vannak, amennyiben a következő hetek piaci folyamatai és a beérkező nemzetközi és hazai makroadatok több kamatcsökkentésre is lehetőséget adnak.

Az MNB kamatdöntése a vártnak megfelelő mértékű volt, így az nem jelentett meglepetést a piaci szereplők számára, ahogyan vártuk, a forint erősödése megtorpant. Az EUR/HUF kurzus 390-ről 391,50 közelébe emelkedett, majd kismértékben korrigált, 391,10-ig, de ebben a dollár euróval szembeni erősödésének is szerepe lehetett.

A mai ülésen a tartás és a 25 bázispontos csökkentés között döntöttek, végül konszenzusos döntés született.

Mit mondott Virág Barnabás? 

Az MNB-alelnök az ülést követően kiemelte, az inflációs cél eléréséhez továbbra is fegyelmezett és szigorú monetáris politika szükséges. Kiemelten figyelik ezt a négy tényezőt: az inflációs kilátások alakulását, az ország kockázati megítélését, a régión belüli relatív pozíciót, valamint a nemzetközi kockázati és monetáris politikai környezetet. A júniustól jelzett új szakaszban hónapról hónapra dönt a Monetáris Tanács a tartás vagy kismértékű kamatcsökkentés között.

A piacok még további egy-két kamatcsökkentést várnak az év második felére, ami reálisnak tekinthető az alelnök szerint. A 1,5-2 éves kamatvárakozások érdemben lefelé tolódtak, ugyanakkor a Monetáris Tanács szerint a folyamatok fenntarthatóságának megítéléséhez több beérkező adatra van szükség. Továbbra is óvatos és türelmes monetáris politika indokolt, az elmúlt időszakot meghatározó kockázatok továbbra is jelen vannak, gyorsan változhat a kockázatvállalási hajlandóság egy-egy negatív hír nyomán.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo