Még jobban megéri tagnak lenni az önkéntes egészségpénztáraknál, erről döntött az Országgyűlés

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő. Ez azt jelenti, hogy a tagok és a munkáltatók befizetései azonnal felhasználhatóvá válnak minden területen, így ezentúl féléves várakozás nélkül igényelhetnek a tagok például lakáshitel-törlesztéshez, gyermekszületéshez, beiskolázáshoz, felsőoktatási tandíjhoz, idősgondozáshoz kapcsolódó kifizetést is.

A kormány korábban beharangozott és immár az Országgyűlés által is megszavazott döntése alapján módosul az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény. Ennek lényege, hogy megszűnik az önkéntes egészségpénztárak ún. önsegélyező szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó 180 napos várakozási idő.

Megtérülő befektetés
Megtérülő befektetés
Fotó: Depositphotos
Ez azért jelent komoly változást, mert eddig az egészségkasszák tagjai az általuk, illetve a munkáltatójuk által befizetett tagdíjakat csak a klasszikus pénztári szolgáltatásokra – pl. orvosi ellátás vagy gyógyszerszámla fedezése – használhatták fel bármikor, míg a rendkívül népszerű és sokszínű önsegélyező szolgáltatások esetében csak a legalább fél éve a számlán lévő pénzeket költhették el.

„E változásnak köszönhetően a tagok a korábbinál sokkal egyszerűbben, rugalmasabban, igényeikhez alkalmazkodva használhatják fel a számlájuk egyenlegét. Ez többi között a szeptemberi iskolakezdéskor is jól jön majd, hiszen a beiskolázási költségek éppúgy elszámolhatóak, mint a felsőoktatási tandíj, de a kasszák az eseti kifizetésekkel olyan élethelyzetekben is azonnali segítséget tudnak nyújtani, mint egy gyermek születése vagy egy temetés költségeinek fedezése” – mondta a döntés kapcsán Dr. Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) alelnöke, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo