Matolcsy György jegybankelnök bealázta Orbán Viktor szankciók elleni kampányát

Orbán Viktor szerint Magyarországon a szankciók miatt van a magas infláció és az energiaválság. Ezzel szemben Matolcsy György jegybankelnök a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentésének vitáján úgy fogalmazott, 2021-ben történt a negatív gazdaságpolitikai fordulat hazánkban. Egy évvel tehát korábban, hogy a szankciók egyáltalán megjelentek volna.

Úgy vélte, jelenleg Magyarország két nagyon erős kihívás előtt áll: az egyik a felzárkózási kihívás, a másik pedig az inflációs.

Kifejtette: a felzárkózási kihívás azt jelenti, hogy míg 2019-ig egy sor országot megelőzött Magyarország, mostanra több visszaelőzte. Sok mindent megoldottak a 2010-es évtized elején, de utána "reformsivatag" alakult ki, reformok nélkül azonban nincs fenntartható növekedés - jelentette ki.

Matolcsy György kiemelte: bár az MNB elemzéseivel szeretett volna "a kormány szívére és agyára hatni, hogy indítsa meg a szükséges reformokat, ez nem történt meg".

Az MNB elnöke tanulságként említette, hogy a múlt stratégiai hibái akár tíz évre is árnyékot vetnek, hogy világos célt kell kitűzni, hogy az nyer, aki a válságot reformokra, átalakításra használja fel, valamint, hogy a régiók együtt mozognak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo