Maradj 25 év alatt és az szja-kedvezmény miatt jobban keresel, mint az idősebbek

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat, míg más tapasztalatok szerint jelentős bérfeszültséget okozott a generációk között. Emellett pedig az is kihívást jelent a munkáltatóknak, hogy hogyan néznek szembe a 25. életév betöltésekor hirtelen lecsökkenő fizetés problémájával, ami szintén „olaj a tűzre” a cégen belüli fluktuáció és bérigények tekintetében. Vajon tényleg magasabb fizetést vihetnek haza a 25 év alatti pályakezdők, mint az idősebb, tapasztaltabb kollégáik? Milyen intézkedésekkel célszerű enyhíteni a bérfeszültséget és mit érdemes inkább kerülni? A Humán Centrum HR szolgáltató cégcsoport csokorba gyűjtötte az eddigi leggyakoribb tapasztalatokat és gyakorlatokat.

Az érem másik oldala

Dénes Rajmund felhívta a figyelmet az szja-kedvezmény egy eddig kevésbé taglalt, de annál jelentősebb negatív következményére is: ennek hatására ugyanis valamelyest megfordult az a bérek alakulásánál megszokott rend, amely szerint az életkorral és a megszerzett munkatapasztalattal arányosan több pénzt vihetnek haza a munkavállalók. A szakértő szerint ezért az sem ritka helyzet, hogy egy fiatal ugyanannyi vagy akár magasabb fizetést kap egy idősebb, ugyanabban a munkakörben foglalkoztatott kollégájánál. Ez azonban az esetek többségében inkább átmeneti állapot, hiszen ebben a korosztályban jellemzően még diákmunkát vagy gyakornoki munkát végeznek a fiatalok, amit sok esetben csak időszakosan, például nyári szünet alatt vagy esetleg a hét két-három munkanapján végeznek a tanulmányaik mellett.

Ugyanakkor a 25. életév betöltésével gyakran „fordul a kocka”:

Arra is van példa, hogy egy gyakornok főállásúként folytatja tovább karrierjét egy cégnél, és – 25. életévét betöltve – mégis kevesebbet keres, mint diákként” – egészítette ki Dénes Rajmund.

Az igazgató szerint az az általános tapasztalat, hogy a gyakornokok egy része annál a cégnél köteleződik el és kezd el főállásúként dolgozni, ahol teljesítette a szakmai gyakorlatát. Viszont a diák státusz elhagyásával – értelemszerűen – a fizetésben is várnak emelést, és ha ezt nem kapják meg, könnyen döntenek a váltás mellett, ami generációs szinten is érvényes tendencia.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo