Leveszik a kkv-kat a lélegeztetőgépről az állami hitelprogramok

A Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat, amely arra hivatott, hogy állami támogatás mellett biztosítsa a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

A kamatok emelkedése a folyósítási adatokban is visszaköszön: a jegybank 2012 óta íródó statisztikáiban nem volt még példa arra, hogy ilyen kis összegben vettek volna fel forinthitelt a hazai kis- és középvállalkozások, mint az év végén: novemberben 6,4, decemberben 6,8 milliárd forint kölcsön kihelyezésére került sor a már említett, maximum 100 millió forintos összegű kölcsönszerződések révén.

Két új forrást nyitott a kormány

Lépni kellett tehát. A kormány tavaly decemberben döntött a Széchenyi kártya program folytatásáról, s annak kamat- és garanciadíj támogatására szolgáló keretösszegét 2023-ra megduplázta, 290 milliárd forintra emelte. Ezzel nyílt lehetőség arra, hogy idén is elérhető legyen a hazai kkv-k legnépszerűbb hitelterméke. A Széchenyi Kártya Max+ program hitelei így maximum öt százalékos kamat mellett érhetőek el a kártyaprogramot koordináló Kavosz Zrt.-vel szerződött pénzintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál. A hat elemből álló kölcsönprogram első szerződéseire a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. már megadta a garanciavállalási nyilatkozatot, így az elmúlt napokban már több vállalkozás megkapta a napi működését vagy épp beruházásának befejezését segítő olcsó kölcsön összegét.

Január elején pedig meghirdetésre került a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelynek keretében nemcsak kkv-k, de nagyvállalatok is kedvezményes – forintban 6, euró alapú hitelezés esetén pedig maximum 3,5 százalékos kamatozás mellett vehetnek fel hitelt. Bár a fő cél itt az új beruházások finanszírozása, a termékkörben természetesen itt is elérhető forgóeszköz-finanszírozás is, hiszen a fejlesztések, eszközbeszerzések mellett a napi működés forrásainak biztosítására is szükség van. A Baross Gábor Hitelprogram 700 milliárd forintos keretösszegét az EXIM Bank biztosítja, a kölcsönt ugyanakkor a vállalkozások az EXIM Bankkal refinanszírozási szerződést kötő hitelintézeteknél igényelhetik – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu hitelszakértője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo