Levadászható a vevők pénze!

A jól kialakított boltbelső, a jó látható termékek egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani. Egy tanulmány szerint a megkérdezettek saját bevallásuk szerint kihasználják az akciókat és árkedvezményeket.

A ma már innovatív iparágként számon tartott kiskereskedelem egyre nagyobb mértékben a vásárlás élményszerűségének megteremtésére összpontosít, egyre fontosabb eleme a kommunikáció. A kommunikációs eszközök révén a vásárlás folyamata alapjaiban befolyásolható, így a megfelelően kialakított boltbelső, az ott jól látható módon elhelyezett termékek és hirdetések egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani.

Az életstílus-modellekké összeálló fogyasztói trendeknek megfelelően alakulnak a ma már sok esetben csúcstechnológiát alkalmazó instore (boltbelső) berendezések elemei - mint az a nemzetközi kereskedelmi szakkiállításon, az EuroShop-on is látható volt. Ma már a kiskereskedők ezekre az életstílus-modellekre épülő kész instore-koncepciókat vásárolhatnak.

Innovatív kkv-k
A szegedi egyetemet és a vállalkozásokat hozta össze a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye. A központban a kutatás és fejlesztés valamint az innováció állt. Ez utóbbi kapcsán egy üzleti tanácsadó cég vezetője megjegyezte, hogy nem csak egy műszaki-technológiai eljárás megvalósítása lehet innovatív, hanem akár egy szervezeti felépítés racionalizálás is. A kkv-k is komoly megoldásokat mutatnak fel az üzleti élet minden területén, amely szintén innováció. Leegyszerűsítve, innovatív az, aki a tudást tudatosan használja.

A GfK Hungária vásárlási szokásokat és a vásárlás folyamatát vizsgáló Shopping Monitor tanulmányában a megkérdezettek saját bevallásuk szerint kihasználják az akciókat és árkedvezményeket (84 százalék nyilatkozott úgy, hogy inkább és az ilyen lehetőségekkel), ugyanakkor nem jellemző rájuk, hogy ne bíznának az akciós termékekben. A többség (67 százalék) - állítása szerint - csak olyan termékeket vásárol meg, melyekre szüksége van, és az üzletben őt érő csábításoknak ellen tud állni, számára fölöslegesnek vélt árucikkeket nem tesz kosarába.

Legtöbben (65 százalék) hűségesnek vallják magukat a korábban már kipróbált termékekhez, az újdonságok iránt azonban kevésbé fogékonyak. A válaszadók jellemzően nem hajlandók a bevásárlás kedvéért messzire utazni (61 százalék), sokkal inkább részesítik előnyben a legközelebbi üzleteket.
A vásárlási szokások ismeretében már talán kézenfekvőnek tűnik, hogy a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra leginkább a jól látható árkedvezmények indítják - a válaszadók több mint fele (53 százalék) említette e tényezőt.

Árérzékeny vásárlók

Fontosak és meggyőzőek lehetne számukra a jól látható termékkihelyezések is (említések aránya 25 százalék), bár az is igaz, hogy ugyanilyen arányban nyilatkoztak arról, hogy nincs olyan tényező, ami eltéríthetné őket a tervbe vett beszerzésektől. A széles márkaválasztékot nem egészen a válaszadók egyötöde, adott termék újdonság-jellegét pedig 13 százalék jelölte impulzusvásárlásra csábító tényezőként.
A GfK Hungária mobil szemkamerás kutatásai rámutattak, hogy az árengedményjelző táblák minden esetben jól működnek.

A például hipermarketben vásárló, jellemzően árérzékeny vásárlóközönség nagy része nyitott az ilyen üzenetekre, így a különböző figyelemfelkeltő táblákat (színes, kilógó, nagybetűs, szemmagasságú vagy alsópolcos stb.) szinte rögtön kiszúrják a vásárlók.Természetesen eltérő reakciókat tapasztaltak a kutatók a szupermarketekben, illetve kis vegyesboltokban, ahol az árengedményről a vásárlók gyakran minőségi problémára, vagy korlátozott szavatosságra asszociálnak.

A szemmagasságban történő termékkihelyezések a GfK mobil szemkamerás vizsgálatok során nem bizonyultak a leghatásosabbnak, ugyanis a vásárlók a legtöbb kihelyezett terméket inkább 15-20 fokkal a szemmagasság alatt nézik meg.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo