Lecsúsztunk a dobogóról az inflációs ranglistán

Sokáig kikezdhetetlen volt második helyezésünk az OECD országok között. Mostanra áremelkedésben lehagyott minket Kolumbia és Izland, de azért az uniós országok között még mindig elsők vagyunk.

Miközben Magyarország rendhagyó módon egy honlappal fakardozik az infláció ellen, addig a piac lassan rendet vág a káoszban. Az uniós első helyünk után, ahogy a papírforma szerint várható a térség országai következnek. Sorrendben a csehek, lengyelek és a szlovákok. Az uniós inflációs átlag novemberben 3,1 százalék volt, ehhez képest a mi 7,9 százalékunk még mindig nagyon sok, több mint a duplája az európai középértéknek. AZ OECD átlaga azért nem teljesen mérvadó, mert az elszabadult török gazdaság áremelkedése nagyon felrántja a középértéket. Öröm az ürömben, hogy az Európai Unió láthatóan stabilizáló hatással van a tagországokra. Míg az OECD-ben egyszerre van jelen a pozitív és negatív infláció, addig az unió számai jóval kiegyensúlyozottabbak.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo