Lakhatási válság: az örökkévalóságig kell spórolni egy ingatlanra

A hazai lakásépítés és lakástámogatás nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évtizedben. Ezek a támogatások azonban egyre inkább megemelték a lakásárakat, és így kevesek számára tették megfizethetővé a saját ingatlant. 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nagyszabású konferenciát rendez november 21-én
a Klasszis Média Budapesten.
Nyugdíjszerviz Lakhatás 2024 – A nyugdíjmegtakarítások jövője
Jöjjön el és hallgassa meg a téma legjobb szakértőit, a Piac és Profit Nyugdíjszerviz podcastjának állandó résztvevőit, valamint a szektort ismerő elemzőket.
Részletek és jelentkezés >>>

A GKI elemzése szerint 2010-től 2014-ig az új és használt lakások négyzetméter ára Budapesten és az ország egyéb részein is stagnált. 2015-től a CSOK, majd 2019-től a Babaváró hitel bevezetésével az ingatlanok iránti kereslet jelentősen nőtt, ami az ingatlanárak emelkedésében is megmutatkozott. Mindezek hatására 2010-hez képest 2023-ra Budapesten az új lakások ára 3,6-szeresére, míg a használtaké 3,5-szeresére növekedett. Az országos átlag hasonló trendet követett az új lakásoknál, miközben a használt lakások „csak” 2,7-szeresükre drágultak.

 Elérhetetlen távolságban egy saját ingatlan
Elérhetetlen távolságban egy saját ingatlan
Fotó: Depositphotos

Az árnövekedést érdemes a havi nettó átlagkeresetekkel összevetni. Megvizsgáltuk, hogy egy 60 nm2-es „reprezentatív” lakás hány havi keresettel érhető el. 2023-ban Magyarországon egy 60 nm2-es használt lakást 69 havi, míg egy új lakást 155 havi nettó átlagkeresetből lehetett megvenni. A helyzet Budapesten még ennél is rosszabb: egy használt lakást 140 havi, míg egy új lakást 200 (!) havi átlagkeresetből lehetett megvásárolni.

A használt és új lakások árindexének változása (2010=100%, forrás: KSH/GKI)
A használt és új lakások árindexének változása (2010=100%, forrás: KSH/GKI)

Ha egy kétkeresős, átlagkeresetet kapó pár akar lakást venni, s jövedelmük 20 százalékát félre tudnák tenni, akkor egy átlagos használt lakást 173 hónap (több mint 14 év) múlva lennének képesek megvenni (ha minden más változatlan maradna). Ez az érték az új lakások esetében 389 hó (több mint 32 év). Budapesti használt lakásnál ehhez 350 hónap (több, mint 29 év), míg budapesti új lakás esetében 500 hónap (több mint 41 év) kellene. Fontos kiemelni, hogy a becslés a KSH által közölt havi nettó átlagkereseten alapul, s ez csak a foglalkoztatottak 68 százalékát reprezentálja. De sokan vannak olyanok, akik messze nem kapják meg az átlagkeresetet. Emellett a lakásvásárlás előtt álló fiatalok átlagosan alacsonyabb fizetését is érdemes figyelembe venni.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo