Lakásbiztosítás: elavult szerződések miatt fájhat a fejünk?

A lakásbiztosítás a legnépszerűbb biztosítási forma Magyarországon, ennek ellenére a lakásbiztosítással rendelkezők 45 százaléka nem aktualizálja biztosítását – többek között ez derült ki az MBH Bank által készített reprezentatív felmérésből.

A hazai biztosítási piacon jelen lévő alulbiztosítottság csökkentése, valamint a biztosítási penetráció növelése érdekében a jegybank és a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére 2024 márciusától kezdődő lakásbiztosítási kampány egy extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hozott létre a biztosítások megújítása érdekében. Az új szabályozás értelmében minden évben március 1. és 31. között a biztosítóhoz beérkezett felmondással lehet biztosítót váltani, ezt követően egy 30 napos felmondási időszak veszi kezdetét. A felmondott szerződésnek díjrendezettnek kell lennie, tehát hátralékkal nem rendelkezhet, ugyanakkor az ügyfeleknek lehetősége nyílik pótlásra a 30 napos felmondási idő alatt, azonban a felmondási időszak utolsó napján már díjrendezettnek kell lenni a szerződésnek.

Fontos az ár

Az MBH Bank kutatásából az is kiderült, hogy az ügyfelek rendkívül árérzékenyek a lakásbiztosítások terén, így a lakásbiztosítási kampány okozta fokozódó árverseny pozitív hatással lehet az újrakötésekre és az új szerződésekre is: „Az ügyfelek 70 százalékban első helyen az árat jelölték meg, mint legfőbb szempont a biztosítás megválasztása során. Második helyen volt maga a szolgáltatás, a harmadik, negyedik helyen pedig az adott biztosításnyújtó intézmény megbízhatósága, illetve az elérhetőség. Úgy véljük, hogy noha természetesen döntő ereje van az árazásnak, az elsődleges szempont mégis a szolgáltatás kell, hogy legyen, tehát hogy mit tartalmaz a csomag, és milyen kiegészítő biztosítások érhetőek el, majd csak ezt követően nézzük meg, hogy a konstrukció ár-érték arányban hol szerepel a piacon” – hívta fel a figyelmet Ungvári Krisztián, az MBH Bank partneri termékmenedzsment vezetője.

Véleményvezér

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo