Kovács-tézisek a Ház előtt

Az államháztartási, a számviteli, a közbeszerzési előírásokat válthatná fel az egységes közpénzügyi szabályozás, mely mielőbb a Ház elé kerülhet.

Mielőbb új szabályok szerint készülhet el a költségvetés törvénytervezete - jelentett ki még a múlt héten Kovács Árpád. Az Állami Számvevőszék elnöke kicsit a sajátjának is tudhatja azt a "csomagot", amelyet hivatalból az általa vezetett intézmény nem képviselhet a törvényhozáshoz vezető úton, és persze a törvényhozásban sem. Beterjesztési joguk például a minisztériumoknak van, ám ebben a gyakorló kormányzat partnernek bizonyul.

Az ÁSZ-elnök már az év elején szinte készre jelentette azt a 15 tézist, amelyet már akkor is gondosan megtámogattatott a gazdasági miniszterrel. Az államháztartási törvény tehát kiváltódhat bizonyos technikainak törvényekkel. Akár már 2009-et követően is, hiszen Kóka János ki is jelentette, a mostani parlamenti ciklus felvállalhatja, hogy az ő részvételével számolták fel Magyarországon a közpénzügyi hazugságok világát.

Az egységes közpénzügyi törvény - ha majd lesz - arra való, hogy megszüntesse a sokszereplős, esetleges, homályos szabályozáson nyugvó közpénz felhasználást. Jelenleg a közpénzek felhasználásáról legkevesebb egy tucat jogszabály intézkedik, s valóban keveseknek adatik meg, hogy tisztán lássanak a pénzügyi műveletekben. Ez azt is jelenti, hogy minden intézmény a maga elgondolásai szerint kezelte, kezeli a közpénzeket. Az államháztartási, a számviteli, a költségvetési, az önkormányzati, a közbeszerzési előírásokat válthatná fel tehát az egységes közpénzügyi szabályozás. Az ÁSZ-tézisek kitérnek a közteherviselés reguláira, az államháztartási alrendszerek meghatározására, ez utóbbiak költségvetései kidolgozásának, elfogadásának, végrehajtásának szabályozási módjára. Ugyanígy alakulna át az állami vagyonnal való gazdálkodás, s annak ellenőrzése is. Néhány átalakításra már sor került, él annak tilalma, hogy olyan büdzsét javasoljon a kormány a Háznak, amelynek elsődleges egyenlege deficites. Több újszerű előírás tesz rendet az állami vállalatok garancia-vállalási, hitelfelvételi ügyleteinél is. Akár már áprilisban elkezdődhet a számvevőszéki  tézisek megvitatása a Házban, hogy aztán belátható időn belül  jogszabályi formába öntve kerüljön vissza a Parlamentbe az egységes közpénzügyi törvény tervezete.

Az ÁSZ-elnök változatlanul összekapcsolja a szabályozást - az egységes közpénzügyi törvény elkészültét - azzal az igénnyel, hogy a korrupció ellen az állami példamutatás elengedhetetlen, vagyis az államnak kell az átláthatóságot, a korrupciómentességet evidenciaként kezelnie. Az Európai Unióban 200-400 milliárd euró közötti az a veszteség, amelyik a korrupció számlájára írható, ha tehát itt már kis eredmények - csökkentések születhetnek - az is jókora "haszonnak" számít.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo