Kiugró munkaerőigény a vendéglátó szektorban

Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is – derül ki a Profession.hu idei harmadik negyedéves jelentéséből.

A munkavállalók kilátásait tekintve elmondható, hogy júliustól a mezőgazdaság, környezet területén elhelyezkedni vágyók lehetőségei szűkültek be elsősorban, ahol a tavaly tapasztaltakhoz képest 26,6 százalék-kal kevesebb nyitott pozíció került ki most az álláspiacra. Kétszámjeggyel csökkent még a mérnök, valamint az IT üzemeltetés, telekommunikáció és az IT programozás, fejlesztés kategóriák kínálata is.

Kiugró munkaerőigény tapasztalható azonban a vendéglátó szektorban, ahova országos szinten 65,3 százalékkal több szakembert kerestek ez idő alatt, mint tavaly ilyenkor. Ehhez az átlaghoz elsősorban a Pest vármegyében és a fővárosban felélénkült munkaerőfelvétel járult hozzá, ahol a legtöbb hirdetést aktiválták a kategóriában, Budapesten 65,6 százalékkal nőtt, míg Pest vármegyében közel megduplázódott a betöltésre váró pozíciók száma.

Békés vármegyében a bank, biztosítás, bróker területen dolgozóknak háromszor annyi állást hirdettek meg, mint tavaly ilyenkor és szinte azonos volt a helyzet Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg területén is. Nógrád vármegyében pedig a szakmunkásokra nőtt egyedül a kereslet.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo