Egy olasz állattenyésztéssel foglalkozó családi vállalkozás alakított ki szarvasmarha tartására alkalmas telepet Magyarországon. A térségben, ahol erre a beruházásra adták a fejüket, régen igen komoly tehenészetek működtek, ezért is döntöttek a befektetés mellett. Egy dologgal azonban nem számoltak, azzal, hogy nem lesz kivel gondoztatni az állatokat. Már háromszor cserélték ki a személyzetet, mert mindannyiszor kiderült, nem hozzáértő, hanyag munkát végző gondozókat találtak csak a munkaerőpiacon.
A különös történetet Raskó Györgytől ismerhettük meg, az ismert agrárközgazdász, korábbi mezőgazdasági államtitkár, napjainkban jelentős birtokokon gazdálkodó nagyvállalkozó ugyanis olasz kollégáinál tett látogatásának eredményét osztotta meg velünk. Legfőképp azt, hogy "kollégájának" magyarországi üzemében most már a világ másik végéről - egy hindu országból - érkezett alkalmazottak gondozzák a jószágokat, s mint kiderült, a tehenek azóta jóval nagyobb tejhozammal hálálják meg a hozzáértő, szeretetteljes gondozást.
Magyarországon nem lehet embereket kapni arra, hogy a cukorrépát megkapálják, Erdélyből, Szlovákiából, Szerbiából érkeznek az alkalmi munkások, hiszen a "mieink" ilyen munkára már nem kaphatók. A hazai családi gazdaságok döntően növénytermeléssel foglalkozik, s ez nem logikus. Nyugat-Európában kifejezetten állattenyésztésből élnek. Bár sokkal inkább a torz uniós érdekeltségi rendszerre vezethető vissza a magyarországi ellentétes trend, a munkaerő-kínálat megváltozását sem lehet mellőzendő "adaléknak" tekinteni. Az utolsó, még nem veszteséges állattartási ágazat, a szarvasmarha tartás hazai piacvesztését lehet tetten érni azon, hogy 2004 előtt 50 ezer tonnányi tejterméket adott el exportra, ma Magyarország 150 ezer tonnányit importál, miközben kivitele már alig akad.
