Kevesebb a szegény Magyarországon a KSH szerint

A lakosság életkörülményeiről, életszínvonaláról többi között a szegénység, társadalmi kirekesztettség, társadalmi rétegek szerinti jövedelmi, fogyasztási adatok alapján is képet alkothatunk. Idetartozik továbbá a háztartások, családok nagysága, összetétele. Ennek megfelelően a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) évente adatokat vesz fel, és a lakosság életkörülményeinek, életszínvonalának alakulását „A háztartások életszínvonala című” éves elemzésében mutatja be.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

2021-ben az egy főre jutó összes személyes célú kiadás 1 millió 483 ezer forint volt, folyó áron 8,4 százalékkal, az 5,1 százalékos átlagos áremelkedést figyelembe véve, reálértéken 3,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. 2015 és 2021 között a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása reálértéken 27,7 százalékkal nőtt. A Covid19-járványt megelőzően a lakossági fogyasztás bővülésének a szolgáltatási kiadások növekedése volt az egyik motorja, a járvány alatt azonban ez a dinamika megtört, hatása pedig 2021-ben is érezhető volt; a vendéglátás 4,4 százalékkal, a kultúra, szórakozás terén 4,0 százalékkal maradt el a háztartások kiadása a 2019-es szinttől. 2021-ben, kedvezőbb gazdasági környezetben ruházkodásra 18,4, vendéglátásra, szálláshely-szolgáltatásra 10,0, szórakozásra 3,2 százalékkal többet költött a lakosság reálértéken, mint 2020-ban.

2021-ben is a korábbi évekhez hasonló tendencia érvényesült, azaz minél nagyobb lélekszámú településen, illetve fejlettebb régióban él egy háztartás, annál magasabb volt fogyasztási kiadásainak összege. Az egy főre jutó 1 millió 833 ezer forintos éves összeggel Budapest lakossága költötte a legtöbbet, 2,9 százalékkal többet, mint az előző évben. Nagysága 23,6 százalékkal meghaladta az országos átlagot. A kiadások nagyságát tekintve Budapestet Pest régió követte, 1 millió 529 ezer forintos összeggel, itt a költések összege 3,1 százalékkal volt magasabb az országos átlagnál. Az alföldi és az északi régiók fogyasztása évek óta erőteljes felzárkózás jeleit mutatja, azonban még mindig elmaradt az átlagtól, Észak-Alföldön 11,9, Észak-Magyarországon 8,6 százalékkal.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo