Kereslet már van, drágulás még jön: fordulat a telekpiacon

Látványosan élénkült a kereslet az építési telkek piacán, miközben az árak országos szinten csak mérsékelt emelkedést mutattak – ismertette az Otthon Centrum országos felmérésének legfontosabb megállapítását Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető.

A budapesti agglomerációban Nagykovácsi vezeti a listát 76 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, míg a második helyet Törökbálint foglalja el 73 ezer forinttal. Üröm és Budakeszi szintén a felső ársávba tartoznak, 59,5 ezer, illetve 58,5 ezer forintos átlagárral. Ezzel szemben a keleti és déli agglomerációban jóval kedvezőbb árak voltak jellemzők: Mogyoródon 29 ezer, Erdőkertesen 25 ezer, míg Ráckevén mindössze 16 ezer forintos átlagárat mért az Otthon Centrum.

 

A megyei jogú városok között is jelentős különbségek figyelhetők meg. Győr 60 ezer forintos átlagárral a legdrágább, míg Érden 46 ezer, Debrecenben 30 ezer forint körül alakultak az árak. A lista másik végén Nyíregyháza (9 ezer Ft), Pécs (6,7 ezer Ft) és Zalaegerszeg (3,7 ezer Ft) állnak. A különbség nemcsak a városok között, hanem azokon belül is jelentős: a városok külső részén, gyengébb infrastruktúrával rendelkező területeken a telkek gyakran töredék áron cseréltek gazdát.

A kistelepüléseken továbbra is lényegesen alacsonyabb árszintek jellemzők. Polgárdiban például átlagosan 4 ezer, míg a gyógyfürdőjéről ismert Kehidakustyányban 8 ezer forintos négyzetméteráron lehetett telket vásárolni. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezekben a térségekben jellemzően nagyobb méretű telkek cserélnek gazdát, így az abszolút árkülönbségek mérsékeltebbek, mint amit a fajlagos árak sugallnak.

Az országos összesítés alapján tavaly mindössze 1,1 százalékos emelkedés után 17,2 ezer forintra nőtt a családi és ikerházak építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára, de a telekvásárlók továbbra is jelentős szórással szembesülhetnek. Miközben az építési telkek négyzetméterára országosan alig emelkedett, a kereslet látványos növekedése azt jelzi, hogy újra élénkül a lakásépítési szándék, különösen a jó lokációjú és közművesített telkek esetében – emelte ki a szakember. Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, hogy az árakat továbbra is elsősorban a lokáció (különösen a főváros és környéke), az infrastruktúra és a közművek megléte, a beépíthetőség, a telekméret (a kisebb telkek fajlagosan drágábbak), valamint az egyedi adottságok, például a vízpart közelsége határozza meg. A kedvező adottságú telkek ára 2025-ben az átlagnál nagyobb mértékben nőtt, ami a célzott kereslet erősödésére utal.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo