Katasztrofális a magyar egészségügy megítélése, több világranglista utolsó helyén állunk

Az egészségügy jelenlegi és várható, jövőbeli állapota; az egészségügy minősége; az orvosok elérhetősége; a várólisták hossza; az egyenlő ellátás; az egészségügybe fektetett lakossági bizalom; az egészség ára; az információhoz való hozzáférés: e szempontok szerint 34 vizsgált ország közül utolsó helyen végzett Magyarország az Ipsos nemzetközi kutatásában.

Ennek ellenére csak egyharmaduk (33 százalék) érzi úgy, hogy egészségügyi szolgáltatása javulni fog az elkövetkező években. Egyetértés van abban, hogy a rendszerek túlterheltek (61 százalék), a legnagyobb gondot pedig a hozzáférés és a létszámhiány jelenti (42 százalék).

Egészségügyi problémák

A koronavírus továbbra is az első helyen áll immár harmadik éve, 47 százalékos eredménnyel, de ez 23 százalékpontos csökkenést jelent 2021-hez képest. Japánban félnek leginkább a Covid-19 miatt (73 százalék), a második Peru (66 százalék).

A mentális egészség most először a második helyre került, megelőzve a rákot, amikor az emberek országuk egészségügyi problémáira gondolnak. A mentális egészség kérdése a legnagyobb gond Svédországban (63 százalék), Chilében (62 százalék) és Írországban (58 százalék). E betegség megítélése 2020 óta öt százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és jelenleg 36 százalékon áll.

A rák továbbra is kiemelt aggodalomra ad okot, az emberek több mint egyharmada (34 százalék) tartja a legnagyobb veszélynek. Az aggodalom mértéke Portugáliában (79 százalék) jóval meghaladva bármely más országot, és messze előzi a többi betegségtől való félelmet az országban. A második Belgium, ahol a megkérdezettek 59 százaléka emeli ki a rákot a fő egészségügyi problémaként.

Egészségügyi szolgáltatások minősége

Bár a járvány még mindig tart, a felmérésben érintett országok többségében a megkérdezettek több mint fele „jónak” tartja egészségügyi rendszere minőségét. Latin-Amerikában és Közép-Európában vannak kiugró értékek, Brazília (31 százalék), Mexikó (31 százalék) és Peru (35 százalék) rossznak minősítette egészségügyi ellátását. A sereghajtók között viszont kiemelkedik Magyarország és Lengyelország, ahol jelentős arányban gondolják rossznak egészségügyi szolgáltatásukat (53 százalék, illetve 43 százalék).

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo