Kata-változás: szigorodó feltételek mellett többet kell befizetniük az adózóknak az államkasszába

Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, és az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik – derül ki egy szakértői elemzésből. Az átalakításnak köszönhetően több tízmilliárd forinttal nőhet az állam bevétele 2021-től. A kata eddig a legnépszerűbb adónemnek számított, mintegy 400 ezren veszik igénybe Magyarországon. Csakhogy a munkáltatók számos esetben katásként alkalmaztak valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás alkalmazásából származó adóelőny 2021. január 1-jétől már csak a magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben vehető igénybe. A NAV alapértelmezetten az elsőként létrejött kisadózói státuszt hagyja meg, a többit törli – hívja fel a figyelmet a katát érintő egyik legfontosabb változásra Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.

Jelenleg a kisadózó vállalkozások tételes adója, rövidebb nevén kata az egyik legnépszerűbb adófajta Magyarországon, mintegy 400 ezren fizetik így közterheiket. Azért vált sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását.

Január 1-jétől azonban amellett, hogy jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei, az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik.

„A kisadózó vállalkozás éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóját immár 40 százalékos adó terheli. Vagyis az adót nem a katás vállalkozó, hanem a megbízó köteles befizetni az államkasszába. Az összeget ráadásul havonta be is kell vallani, ami jelentős adminisztratív feladattal járhat a megbízó számára” – magyarázza Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.
Hozzáteszi: amennyiben kapcsolt vállalkozás felé számláz a kisadózó, összeghatártól függetlenül minden bevételt 40 százalékos adó terhel.

Fontos különbség, hogy külföldi szervezettől vagy jogi személytől érkező bevétel esetén a kisadózó vállalkozásnak kell megállapítani, bevallani és megfizetni az adót.

Dr. Bákonyi László emlékeztet: a 12 millió forintos éves kata értékhatár abban az esetben marad érvényes továbbra is, ha a kisadózó nem számláz kapcsolt vállalkozás felé, illetve egyazon belföldi vagy külföldi partner felé évi 3 millió forintot meghaladóan. A 12 millió forintos keret számítása szempontjából ugyanakkor figyelmen kívül kell hagyni a 40 százalékos adóval terhelt bevételeket.

A kata szabályozásának módosítását az indokolta, hogy a Pénzügyminisztérium elemzése szerint egyre többen váltak az elmúlt években katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak közül. 2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot. A törvénymódosítás célja az volt, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat. Az átalakítás az államkasszára is jelentős hatást gyakorol majd: több tízmilliárd forinttal nőhet az állami költségvetés bevétele 2021-től.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo