Jövőre közműadót is fizetünk

Megjelent a közműcégek adójáról szóló törvény a pénteki Magyar Közlönyben. A jogszabály értelmében a jövő évtől a közmű- és telekommunikációs cégek méterenként 125 forintot fizetnek a vezetékek után. A friss jogszabályhoz már megjelenése napján módosító indítványt nyújtott be a kormány, amely értelmében az FGSZ és a Mavir sem mentesülne az adó alól.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A jogszabály alapján az adót közművezetékek (víz-, szennyvíz-, csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási) valamint hírközlési (hang-, kép-, adat és más

információ továbbítására alkalmas) vezetékek közterületen futó részére, illetve a több fogyasztót kiszolgáló vezetékek közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett része után kell majd megfizetni. Az adó a vezeték tulajdonosát (önkormányzati tulajdon esetén üzemeltetőjét) terheli, több tulajdonosnál a részesedés arányában oszlik meg az.

Mentességet az állam és a helyi önkormányzatok kaptak. Emellett a hét elején elfogadott, s a Magyar Közlönyben pénteken megjelent jogszabály szerint nem kellene az adót leróni a földgázellátásról szóló törvény szerinti szállítási rendszerirányító, illetve a villamos energiáról szóló törvény szerinti átviteli rendszerirányító tulajdonában álló közművezeték után, magyarán az FGSZ Zrt. és a Mavir sem fizetne. Ez utóbbit, illetően azonban pénteken módosító indítványt nyújtott be a kormány. A nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. "Az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat" – idézte az MTI Matolcsy Györgyöt, aki ezért azt indítványozza, hogy a mentességről szóló két passzus ne lépjen hatályba.

Az adót a vezeték nyomvonalának méterben kifejezett hossza alapján állapítják meg, mértéke minden megkezdett méter után 125 forint.

Jövőre 30 milliárd bevétel
A Magyar Telekomnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján a jogszabály elfogadása után megjelent közleménye szerint az előzetes becslések alapján 9-11 milliárd forint milliárdos plusz terhet jelent a közművezeték-adó, amelyet a működési költségek között számolnak majd el.
A kormány közműadóból jövőre 30 milliárd forint bevételt kíván elérni. Ennek teljesülése érdekében a jogszabály múlt heti elfogadása előtt emelték mértékét 100 forintról 125 forintra.
A hírközlési cégek ugyanakkor sávosan meghatározott kedvezményt kaptak, a vezeték -          170 ezer métert meg nem haladó része után az egyébként fizetendõ adó 20 százalékát, -          170 ezer métert meghaladó, de 250 000 métert meg nem haladó része után az egyébként fizetendõ adó 40 százalékát, -          250 ezer métert meghaladó, de 300 000 métert meg nem haladó része után az egyébként fizetendõ adó 80 százalékát, -          300 ezer métert meghaladó része után a fizetendő adó teljes összegét kell megfizetniük.

Az adót évente március 20-ig kell bevallani, és két egyenlő részletben (március 20-ig és szeptember 20-ig) kell majd a jövő évtől megfizetni.

Megszavazták Matolcsy terveit
Az Országgyűlés a múlt héten határozott a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által októberben és novemberben bejelentett költségvetési kiigazító intézkedésekhez kapcsolódó jogszabályokról. A kedden a közműadóról sürgősséggel megszavazott törvény mellett, hétfőn döntöttek a jövő évi adószabályokról, egyebek mellett a bankadó fenntartásáról, a tranzakciós illeték növeléséről, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörléséről is.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo