Jobb hangulatban a gazdaság

Augusztusban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index értéke. Ez az üzleti várakozások javulásának következménye, a fogyasztói bizalmi index ugyanis csökkent. A gazdasági várakozások a tavaszi javulás után a nyár folyamán összességében nem változtak lényegesen.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Augusztusban az üzleti szférán belül elsősorban a szolgáltató cégek lettek optimistábbak, az ipari és az építőipari vállalatok csak alig, a kereskedelmi cégek várakozása pedig nem változott. Az ipari bizalmi index augusztusi javulása ellenére sem érte el júniusi szintjét. Az elmúlt időszak termelésének és az export-rendelésállománynak a megítélése érezhetően javult, a következő három hónapra vonatkozó termelési várakozások valamint a teljes rendelésállomány és a készletek megítélése viszont csak valamicskét. Tehát minimálisan ugyan, de folytatódott a tavasszal megkezdődött javulás az üzleti szektorban.

Forrás: GKI-Erste konjunktúra-index

Az építőipari bizalmi index 2013-ra jellemző, szinte töretlen emelkedése augusztusban is folytatódott, de az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése kissé romlott. (Az építőiparban tapasztalható fellendülés mellett a kkv-k hangulata is egyértelműen javulóban van.) A kereskedelmi bizalmi index a júliusi enyhe emelkedést követően stagnált. Az eladási pozíció és a várható megrendelések megítélése kissé javult, a készletszintet viszont növekvőnek érezték a válaszadók. A szolgáltatói bizalmi index augusztusban jelentősen növekedett, főleg az üzletmenet és a várható forgalom kedvező megítélése eredményeként.

Hosszú még az út a válság végéig
A bizonytalan világgazdasági kilátásokkal összefüggésben az MFB elemzői óvatos prognózist fogalmaztak meg friss makrogazdasági kitekintőjükben: rekord alacsony infláció mellett a GDP fél százalékkal bővülhet az idén. Az elmúlt fél évben nem sokat javultak a világgazdasági kilátások, ami arra utal, hogy a válságból való kilábalás még hosszan elhúzódik. A nemzetközi kereskedelem 2012 közepe óta évi 3% körüli, jóval a hosszú távú átlag alatti ütemben bővül, s a konjunktúraindexek alapján az MFB elemzői rövid távon nem is számítanak arra, hogy nagyobb sebességre váltana.
A foglalkoztatási szándék az iparban, az építőiparban erősödött, a szolgáltató szektorban nem változott, a kereskedelemben pedig kissé csökkent. Ugyanakkor határozottan erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. A következő hónapokban stagnáló belföldi termelői árakra lehet számítani, ugyanakkor a kereskedelemben növekedett az áremelést tervezők aránya és az elképzelt emelés mértéke. Erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban és az építőiparban nem változott, ugyanakkor a kereskedelemben és a szolgáltató szférában a júliusi nagy csökkenés után némileg javult. A lakosság viszont pesszimistább lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedésnél kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét kissé javulónak, várható megtakarítási képességét viszont enyhén romlónak érezte. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit a korábbinál kedvezőbbnek, a következő egy évben nyíló lehetőségeket viszont kissé romlónak tartották.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo