Javult a magyarok fizetőképessége, de korai lenne megnyugodni

Az idei év elején tovább javult a magyarok fizetőképessége, az Intrum Fizetőképességi Indexe az első negyedévben meghaladta a 10 pontot - derül ki az Intrum és a GKI új jelentéséből. Az Intrum értékesítési igazgatója azonban arra figyelmeztet, hogy még korai lehet az öröm, ugyanis a pozitív évkezdést követően márciusban már szignifikáns csökkenést mértek.

Lassú és bizonytalan növekedés: a globális gazdaság

A politikai és gazdasági bizonytalanságok az európai kontinensen is éreztetik hatásukat, erről tanúskodnak az előrejelzések is. Az OECD 2024 februári előrejelzése a novemberinél kissé derűlátóbban ítélte meg a globális gazdaság idei helyzetét, de továbbra is szinte minden régióban a tavalyinál lassúbb GDP-növekedése számít. Eszerint a globális gazdaság idén 2,9 százalékkal nő a tavalyi 3,1 százalék után - leggyorsabban Kína, illetve India gazdasága növekszik. Eközben az euróövezet esetében idén csak minimális, 0,6 százalékos bővülés valószínűsíthető. Lassulás, de a novemberben gondoltnál gyorsabb növekedés valószínű az Egyesült Államokban.

Az Európai Bizottság februári prognózisa alapján az euróövezetben az OECD-előrejelzésnél markánsabb, 0,9 százalékos növekedésre lehet számítani. Mindemellett az infláció az EU-ban a 2023-as 6,3 százalékról az idei évre 3 százalékra, az euróövezetben pedig 5,4 százalékról 2,7 százalékra mérséklődik.

Az Európai Bizottság februári értékelése szerint a tavalyi szerény növekedés is nagyrészt a világjárvány utáni gazdasági fellendülés lendületének köszönhető. Tavaly a gazdasági aktivitás a második félévben összességében stagnált a háztartások vásárlóerejének és a külső kereslet csökkenésének következtében, valamint az erőteljes monetáris szigorítás és a költségvetési támogatások szűkítése miatt. Mivel az energiakínálat meghaladta a keresletet, az olaj és gáz árai az ősszel a vártnál alacsonyabbak voltak. Az olaj- és gázárak márciusban emelkedtek az ellátás bizonytalansága miatt, és a Vörös-tengeri kereskedelmi zavarok is éreztették hatásukat enyhe áremelkedés formájában a szállítási költségek növekedését okozva.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo