Itthon általános pesszimizmus uralkodott el az üzleti szféra szereplőin

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások júniusban érezhetően romlottak, visszaestek a legutóbbi mélypontot jelentő, 2022 október-novemberi szintre. Ugyanakkor a fogyasztói kilátások javultak. Júniusban a foglalkoztatási várakozás a gazdálkodó szférában sokat romlott, de a lakosság munkanélküliségtől való félelme mérséklődött májushoz képest. A cégek áremelési törekvése jelentősen tovább csökkent és a fogyasztók inflációs várakozása is enyhült.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az üzleti szféra kilátásai júniusban számottevően romlottak, mind a négy vizsgált ágazatban csökkent a jövőbe vetett bizalom. A magas infláció miatti keresletszűkülés ezek szerint érezteti erős negatív hatását. Erre utal, hogy a cégek áremelési törekvése is jelentősen tovább csökkent. Júniusban a szolgáltató bizalmi index 5, az ipari 7, az építőipari és a kereskedelmi 38-38 havi mélypontjára süllyedt. Az iparban ugyan az elmúlt időszaki termelés megítélése nem változott, de a rendelésállomány és a készletek megítélése, valamint a termelési kilátások is romlottak. Az építőiparban az előző háromhavi termeléssel való elégedettség lényegesen, a rendelésállományok értékelése enyhén romlott. A kereskedelemben az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése durván, a készletekről alkotott vélemény pedig csak némileg lett kedvezőtlenebb. A szolgáltatásban az általános üzletmenet megítélése enyhén, de a forgalmi várakozások jelentősen romlottak.

A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága – négy havi javulás után – júniusban számottevően romlott. Ismét többségbe kerültek az elbocsátásokra készülők a létszám bővítését tervezőkkel szemben. E két arány közötti különbség a legkisebb az iparban (itt a borúlátók aránya alig haladja meg a derűlátókét), a legnagyobb az építőiparban (itt a borúlátók vannak jelentős többségben). Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme tovább, 13 havi mélypontjára csökkent.

Véleményvezér

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo