Sz-nét sürgősen fölfelé buktatták. A 70-es évek legnagyobb iparvállalatának személyzeti ügyeiért felelős asszonyságát, elévülhetetlen munkásmozgalmi érdemeire való tekintettel kínálták meg a jókora tisztséggel, melyet azonnal hozzáértő, szakavatott specialistaként egészen addig tartott meg, ameddig rá nem jöttek: ki kéne rúgni, mert három-négy közhely sűrű emlegetésén kívül másra nem futja szegénynek. Az akkori idők szellemének megfelelően természetesen nem kirúgták a munkásmozgalom régi harcosát, hanem felfelé taszigálták.
Ma már persze Sz-né fent sincs, korából következően mindenhonnan eltűnt. De a fogalmai itt maradtak. Sz-né, ha még élne, akkor ma is ezt használná: "erősebb formális hierarchia, kommunikáció, az együttműködés javítása". A 21. század személyzetiseinek elég ennyit mondani, s már be is kódolhatjuk őket, mint humánügyi vezetőket. Persze mindezt kiegészítve azt is olvashattuk egy fiatal HR-estől, hogy - idézzük - . "a lazább, egymás megismerését szolgáló programok is szükségesek egy tréningen, hiszen ezekből is sokat tud profitálni egy csapat".
Van ám ebben ravaszság: a lazább ugyanúgy megfoghatatlan, mint az a tréning, amelyik ilyeténképpen nem másabb, mint egy ismerkedési est. De mert tréning, nincs az a vállalatvezető, aki beintene a HR-esnek, hogy e programok helyett talán dolgoznának a munkatársak. A HR-es azonban még meg is fejeli: "utókövetést" gondol szükségesnek, s nyilatkozza, "elengedhetetlen, hogy egy későbbi csoportmegbeszélésen szóba kerüljön a tréning, az, hogy sikerült-e elérni a célt vagy javítani a helyzeten". Sz-né anno ezt nem tudta. Azt nem, hogy a HR-esnek (anno személyzetisnek) kell kiderítenie utókövető programmegbeszélésen, hogy a tréning, mely amolyan laza ismerkedési estre is emlékeztethetett volna, a célt - amiből a csapat sokat tud profitálni - nem sikerült teljesíteni.
Félő, hogy az ilyen mai HR-esnek a célt nevesíteni sem sikerül, de ez most mellékszál, sőt, az is marad örökre, ha az ő csapatának teljesítménye miatt versenyképtelenné válik a cég, bedől, felszámolják. A fő szál, hogy a HR-esnek kell a laza tréning kritikájáról is gondoskodni, az utókövetésről, mert akkor ő mond ítéletet a dolgozókról, s nem róla az őt is alkalmazó ügyvezetés. Ha Sz-né ezt egykoron tudta volna, akkor nem buktatják fölfelé, hanem ma is ott ülne az iparvállalat örökös tagságot jelentő székében, s az "erősebb formális hierarchia, kommunikáció, az együttműködés javítása" ügyeket "egymás megismerését szolgáló programok" laza tréningjeivel szolgálná. Ha meg nincs eredmény, akkor jöhet a második csodafegyver, csak gondoskodni kell róla, hogy a "későbbi csoportmegbeszélésen szóba kerüljön a tréning, az, hogy sikerült-e elérni a célt vagy javítani a helyzeten".
Nem sikerült elérni a célt? Akkor is van kézenfekvő megoldás, mégpedig egy tréning... El lehet ezzel lenni 100 évig. Már csak azért is, mert nehéz nem szeretni a kedves, barátságos, ingyenes - és persze koedukált - ismerkedési esteket. Hogy 100 év múlva is él-e még a cég, azt nem tudjuk, de a tréning mindenért kárpótol.
