Az EU tagállamaiban már évek óta feltüntetik a csomagolásokon, étlapokon a marhahús származási országát. Az OFE múlt havi magyarországi felmérése szerint az általuk megkérdezettek 90 százaléka szeretné, ha idehaza is fel lenne tüntetve a hús származási helye. A felmérés szerint egyébként a megkérdezettek több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem is vásárol marhahúst, bár igaz, csak 40 százalékuk hivatkozott arra, hogy fél a kergemarha-kórtól (BSE) és ezért tartja veszélyesnek a marhahúst. Bár Magyarországon még nem történt hivatalos bejelentés ilyen megbetegedésről, mégis a megkérdezettek 50 százaléka úgy vélekedik, hogy lehetséges a kór előfordulása. Csak 20 százalékuk tartotta kizártnak. A többiek nem foglaltak állást a kérdésben.
Az OFE tagja az EU Fogyasztóvédelmi Szervezetének. A szervezet az unióban jövőre életbe lépő szigorított, pontosított húsrendelethez dolgoz ki javaslatokat, és ehhez a magyar tagszervezet véleményét is kikérte. Az OFE-nek szeptember 5-ig kell eljuttatnia állásfoglalását Brüsszelbe.
Az Európai Unióban a marhahús-fogyasztás a BSE krízis óta 11 százalékkal csökkent, az elmúlt hónapban 2 százalékos volt a csökkenés. Az év első hat hónapjában az Egyesült Királyságban 294 BSE-megbetegedést, a többi EU-országban összesen 370 esetet regisztráltak. Franz Fischler, az agrár területet felügyelő EU-biztos prognózisa szerint a krízis 2008-ra érhet véget - írja az OFE közleménye.
Forrás: MTI
Írják rá, honnan jött a marhahús?
Magyarországon is szerepeljen az előrecsomagolt áruk csomagolásán és a vendéglők étlapjain, hogy milyen országból származik a kínált marhahús - szorgalmazza az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
Véleményvezér

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek
A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.